A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

Kicsit foglalkoznék a Hazafias Népfront Országos Tanácsa ülésével, 59 ott közölnénk, kik azok, akiket lemondattunk, kiket zártunk ki, bár azt hiszem, egyesekről itt nem is tudják, kicsoda. Pl. Barabásné. 60 Dávidnál feltétlen meg kell mondani, mi volt az ok. 61 Nem esküdt ellenség, de meg kell mondani, mi történt vele. Megemlíteném a javaslatot a bizottság bővítésére és még egyet, de nem tudom, hogyan. 62 Nekünk az a tervünk, hogy városi kerületekben, járásokban a Népfront-bizottságokba delegálás útján munkások is kerüljenek be. Megemlíteném, hogy egyesek arról beszélnek, hogy üzemekben kell Népfront­bizottság. Pedig nem ez a probléma, hanem az, hogy városokban, kerületekben munkások legyenek benne. A kizártak közül meg akarom említem, hogy Fekete Mihállyal mi történt. Közölte, hogy tiltakozásképpen a kormány politikájával szemben, lemond. Beszélnék a feladatokról. Itt a következőket vetném fel: Komoly problémaként foglalkoznék a pártvezetés, a központi apparátus munkája javításával. Megpendíteném, hogy személyi vonalon megint tovább akarunk menni. Megmondanám, hogy az 5 titkár közül 3 állami funkciójával nagyon le van kötve, 63 hogy Friss, Szirmai 64 elvtársak még állami vonalon is dolgoznak. Erősíteni akarjuk a pártvezetést úgy, hogy egyes elvtársakat állami munkájuktól felmentünk. Meg kell azt is mondani, hogy a párt irányító tevékenységét az ideológiai és gazdasági vonalon javítani kell. Ezeknek az elméleti munkaközösségeknek munkáját most a közeljövőben meg kell javítani. Tisztázni kell a kádermunka elveit és gyakorlati vitelét, és napirendre akarjuk tűzni, hogy szükséges-e Káderosztály vagy nem. A HNF Országos Tanács 1957. október 21-22-i ülésére utal Kádár János. Az ülés jegyzökönyvét 1. MOL XXVIII-M i. doboz. 60 Barabás Bertalanné a Budapest VIII. kerületi tanács elnöke volt. 1956. június 16-án választották meg a HNF OT tagjának, 1957 októberében lemondott tagságáról. Dávid Ferencről, az MDP KV volt tagjáról van szó. Az MSZMP KB 1957. november 1-jei ülé­sén előadói beszédében Kádár Dávid Ferencről a következőket mondta: „Külön kell említenem Dá­vid Ferenc volt KV tagot, akit nagyon sokan ismernek, aki az ellenforradalom időszakában nagyon rosszul viselkedett és november 4-e után is tovább folytatta azt a tevékenységét, aminek nincs más neve, mint a párt és a kormány elleni harc. Heteken keresztül összekeveredett mindenféle huligán elemekkel, forradalmi bizottsági tag, diákbizottsági tag stb. volt, és ezekkel harcolt a párt vonala ellen. Később abbahagyta ezt a harcot, még később helyenként pozitív megnyilatkozásokat tett a kormány mellett." (A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegy­zőkönyvei, i. m. 51-52.) A Dávid személyével kapcsolatos döntésre La 12. sz. dokumentumot. 62 Erről a KB ülésen Kádár János nem beszélt. Az öt KB-titkár közül Kádár János miniszterelnök, Marosán György államminiszter, Kállai Gyu­la művelődésügyi miniszter volt; Kiss Károly tagja volt az Elnöki Tanácsnak, Fock Jenő a kormány mellett működő Gazdasági Bizottságnak volt tagja. Szirmai István a KB Ágit. Prop. Osztály vezetői funkciója mellett 1958. január 15-ig a Tájékoz­tatási Hivatal vezetője is volt. 683

Next

/
Thumbnails
Contents