A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

5. Határozati javaslat a Belügyminisztérium állambiztonsági szerveinél operatív nyilvántartásba vehető kategóriák és személyek megha­tározására HORVÁTH GYULA elvtárs: A javaslat 6. pontja, amely úgy szól, hogy: „Azokat a személyeket, akik súlyos politikai bűncselekmények elkövetése esetén törvények által előírt feljelentési kötelezettségüknek a bűnös leplezése céljából nem tesznek eleget" - törölni kell; 3. oldalon a 6. pont utolsó mondatát a „rendszeres" szóval kell kiegészíteni; 48 A 6. oldal utolsó bekezdésénél 49 figyelembe kell venni: tekintettel, hogy a Belügyminisztériumnál kerületei és járási szinten nincs nyilvántartás, őrizetbe vétel esetén minden esetben értesíteni kell a járási és kerületi titkárokat is. TÓTH MIKLÓS elvtárs: A korábbi előterjesztés 50 tárgyalásánál a Politikai Bizottság szükségesnek tartotta számszerűen meghatározni a nyilvántartottak számát, kb. 2-300000 főben. Ez a fontos elvi megállapítás ebben az anyagban nem tükröződik. Helyes lenne valamilyen formában kimondani valahol, hogy a nyilvántartásba vettek száma 300 ezer főnél nem lehet nagyobb. FRISS ISTVÁN elvtárs: A4. oldal 8. pontjában az van, hogy „Az 1956. októberi ellenforradalom ideje alatt szervezett »forradalmi bizottságok«, »nemzeti bizottmányok«, »nemzetőrség«, »munkástanácsok« vezetőit, vagy olyan tagjait, akiket bűncselekmény elkövetése miatt bíróság elítélt, vagy rendőri szervek internáltak..." Én attól tartok, hogy ezek között van sok rendes ember is. Ami a bűnösöket illeti, az rendben van. MAROSÁN GYÖRGY elvtárs: Mennyivel kevesebb most a nyilvántartásba vehetők száma, mint a múlt előterjesztés alapján? Helyesnek tartom az Adminisztratív Osztály megjegyzését: bizonyos minimális számot rögzíteni kell. Volt olyan határozata is a Politikai Bizottságnak, hogy mi történjék még a nyilvántartáson belül. 51 Itt van a dolog politikai oldala. Nem tartom véletlennek, hogy ezt a fontos szempontot az elvtársak nem vették bele. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: Horváth elvtárs módosítását elfogadjuk. Kell még kiegészítésként a szűkebb nyilvántartás is; az általános nyilvántartáson belül kell egy olyan is, ahol a 10­15 ezer legveszedelmesebb ellenséget tartják nyilván, akikkel szemben feszült helyzetben gyorsan kell eljárni. Az említett mondat eredeti szövege így szól: „Azokat a személyeket, akik alkalmi besúgást vé­geztek, üldözöttek kiszolgáltatásában, kivégzésében, kínzásában részt vettek." Az említett bekezdés így szólt: „A MSZMP tagjait, a budapesti és kerületi, megyei és járási párt­bizottságok hatásköri listájába tartozó párt, tömegszervezetei állami gazdasági kádereket csak az illető pártszervekkel történő előzetes hozzájárulása [sic!] után lehet nyilvántartásba venni." 50 Előzőleg a PB 1957. október 22-i ülésén foglalkozott a témával. L. a 15. sz. dokumentumot. L. az előző dokumentumot. 679

Next

/
Thumbnails
Contents