A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

hogy merészebben tervezhetünk. Még azt is el kellene határozni, hogy a végleges tervet a szovjet tárgyalások után kell elkészíteni, amikor világosabban látszik a reális alap. Kiss ÁRPÁD elvtárs: Az 1957-es terv azért néz ki lazának, mert ennek az évnek az a jellemzője, hogy nagyon alacsonyról indultunk, és csak saccoltuk, milyen ütemben fogunk konszolidálódni. Gyorsabban konszolidálódtunk, mint terveztük, ennek következtében többleteredmények vannak. De ez ütem differencia, mert ha az 1957-es terv végét, decembert vizsgáljuk, akkor szolidnak és reálisnak mondható a terv, csak időközben az előbb létrejött konszolidáció eredményezett többletet. Ennek eredménye, hogy az október 14-i Statisztikai Közlöny alapján 533 millióval több export várható 1957-ben, sőt még ennél is több. Nem ebből ered a 800 millió nyereség visszatérítés, mert már régen dolgozunk olyan irányban, hogy ahol nem vállalati erőfeszítésből jött létre az eredmény, a kiadott rendeletnek megfelelően korrigálják az összeget. Ahol pl. szabad kapacitások voltak és csak anyaghiány miatt nem tudtak korábban dolgozni, most ez az akadály megszűnt, értek el eredményeket, nem kaphatják meg a részesedést. 1958-ra vannak nagy változások. 1958-as tervünk feszített és megmondom, két tüz között állok. A nagyobb tüzet a minisztériumom felől kapom, akik nem akarják elfogadni a termelési, beruházási számokat. A szénbányászati terv és a kohászati terv feszített lesz - kb. olyan mint 1953-ban. A könnyűipar terve szintén feszített lesz. Még vasárnapi műszakok is vannak beállítva. A pamut- és papíriparban vissza kell térni a vasárnapi munkára, ugyanígy a kohászati és meleg üzemek­ben is. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: Akkor egyezzenek meg a Népszabadsággal, hogy a lap ne írjon vérfagyasztó cikkeket ezekről a dolgokról. Kiss ÁRPÁD elvtárs: Én ezen a téren következetesen megyek előre, annak dacára, hogy állítólag túlságosan lefekszem a más véleménye előtt. Állítom, hogy feszített a tervünk. Egyszer a Politikai Bizottság ülésén már kértem, dolgozzunk ki egy tervet arra, hogy a legfelsőbb és középbeosztású állami vezetőket hogyan fogjuk irányítani annak érdekében, hogy a meghozott határozatoknak megfelelően dolgozzanak. Ilyen anarchia még ezen a téren soha nem volt. Pl. tárgyaltunk Berlinben a kapacitásokról. Előzőleg tárgyaltam szakemberekkel. Még Berlinből is visszatelefonáltam, és akkor derült ki, hogy ezt a kapacitást egy nappal előbb eladták a románoknak. Majdnem abba a helyzetbe kerültünk, hogy két helyre adtuk el a kapacitást. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: De ha megnézik ezt tizedik hatványon, láthatják, hogy Apró ebbe beleegyezett. Nem szabad ezt engedni! Jelenleg Magyarország a világ legdemokratikusabb országa, mert itt mindenki azt csinál, amit akar. 673

Next

/
Thumbnails
Contents