A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

d.) Fock Jenő elvtárs beszámolója a PB 1957. július 23-i, az Állami Gazda­ságok Főigazgatósága vezetőségének káderhelyzetéről hozott határozat' 9 végrehajtásáról A beszámolót a Politikai Bizottság tudomásul veszi. 20 e.) Kádár [János] elvtárs szóbeli előterjesztése alapján A Politikai Bizottság megbízza Szilágyi Dezső és Sík Endre elv­társakat, 21 hogy az eddig érkezett külföldi meghívások 22 alapján tegyenek 23 javaslatokat a párt és kormánydelegációk sorrendjére, 24 résztvevőire, valamint a kinttartózkodásuk idejére vonatkozóan. A javaslatot 2 héten belül Titkárság elé kell terjeszteni. 25 f.) Fock Jenő elvtárs szabadsága A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy Fock Jenő elvtárs augusztus 15-től egy hónapra szabadságra utazzék a Szovjetunióba. K. m. f. Jegyzőkönyvezte: Ságvári Ágnes Kádár János 26 L. a 4. sz. dokumentumot. Fock Jenő beszámolóját a jegyzőkönyv nem rögzítette. A következő szöveg kihúzva: „állítsanak össze". Kihúzva: „ -ról kimutatást és". Kihúzva: „személyi". A szót utólag, kézírással szúrták be. Az utazásokkal kapcsolatos döntésre 1. a 7. sz. dokumentumot. Kihúzva: „elnök". 266

Next

/
Thumbnails
Contents