A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

sához nélkülözhetetlen nyomozati adatokat és dokumentumokat bocsássa a Külügyminisztérium rendelkezésére. 2 A Közgyűlésen elmondandó beszédet fel kell használni arra is, hogy a világ nyilvánossága előtt visszaverjük a magyar kérdés kapcsán Szovjetunióra szórt rágalmakat és konkrét példákon, tényeken keresz­tül mutassuk meg azt az anyagi és erkölcsi segítséget, amelyben a Szovjetunió a magyar népet 12 éven keresztül részesítette. A Politikai Bizottság szükségesnek tartja, hogy még az ENSZ Köz­gyűlése előtt a Külügyminisztérium nyilvánosságra hozandó tiltakozó nyilatkozatban utasítsa vissza az ENSZ Ötös Bizottság jelentésében foglalt rágalmakat. 3 A Politikai Bizottság megfontolandónak tartja, hogy az ENSZ közgyűlése előtt vezető magyar politikusok kisszámú küldöttsége egyes országokba utazzék és ez országok vezető köreit informálja a hivatalos magyar álláspontról. Erre vonatkozóan a Külügyminisztérium külön javaslatot terjesszen a Politikai Bizottság elé. 4 A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy Magyarországon az ENSZ Közgyűlése előtt széleskörű tiltakozó mozgalmat szervezzünk. A moz­galom megszervezésére vonatkozó javaslatot a KB Ágit. Prop. Osztálya terjessze a Titkárság elé. 5 A Politikai Bizottság úgy határozott, hogy az ENSZ Közgyűlésére kiutazó delegációnak Horváth Imre elvtárs, külügyminiszter is legyen tagja. Szükségesnek tartja, hogy a magyar delegáció Mód Péter elvtársat mindenképpen megvédje az ENSZ közgyűlésen esetleg felmerülő támadásokkal szemben. Az Igazságügy-minisztérium 1956. augusztus 21-i dátummal juttatott el különböző bírósági sta­tisztikai adatokat „az ellenforradalommal kapcsolatos bűncselekmények vádlottairól" a Külügymi­nisztériumba, Kolozs Márta részére. (MOL XIX-J-1-j KüM Vegyes Tük 81. d. 4/J-004195/57) 3 A Külügyminisztérium nyilatkozata az ENSZ különbizottságának jelentéséről. Törvénytelennek és belügyeinkbe való durva beavatkozásnak tekintjük a bizottság jelentését. Népszabadság, 1957. augusztus 8. L. a 6. sz. dokumentumot. A kérdést a Titkárság 1957. augusztus 9-i ülésén tárgyalta. L. Az MSZMP KB Titkárságának jegy­zőkönyvei, i. m. 83. Az elfogadott határozatot 1. uo. 108-111. 227

Next

/
Thumbnails
Contents