A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)
adni, akik valami meghatározott célt már elértek, vagy bizonyos befektetést a maguk erejéből már tettek. A gépállomásokkal és gépekkel kapcsolatban: a leghatározottabban ellene vagyok annak, hogy itt szabjuk meg, milyen gépeket kell adni. Bízzuk a minisztériumra, döntse el ő, milyen gépei lehetnek a termelőszövetkezeteknek. Egyelőre sehol sem cáfolták meg, hogy a szocializmus építésének alapja falun a gépállomás. Hogy ott most vannak csavargók? Hát másutt is vannak. A gépállomások dolgozóinak nem jó a fizetése, ezért az ott dolgozók 50-70 százaléka évente kicserélődik. Az idén is már 40 százalékuk kicserélődött. Persze a gépállomásokat meg kell tisztítani az ellenséges elemektől, de ilyen kérdéseket is meg kell oldani. A társadalombiztosítással kapcsolatban: nyugdíj-tervünk 2800 millió forint. Ha a mostani nyugdíjtörvény marad érvényben, 1963-ban több mint 400 millió forintnál leszünk. Egyetlen népi demokratikus országban sem adnak olyan nyugdíjat, mint mi adunk. Svédországban pl. 67 év a nyugdíjkorhatár. Ez a társadalombiztosítási rész nagyon veszélyes és ezzel nem szabad foglalkozni addig, amíg egészen pontos számokkal nem rendelkezünk. NEMES DEZSŐ elvtárs: Az anyagnak két fő gyengéje van: 1.) [a] támogatás iránya nem világos, ellenkezőleg, olyan támogatás jellege van, ami bizonyos élősködő tendenciákat támogat; 2.) a termelőszövetkezetek fejlesztésének kérdésénél teljesen ki van kapcsolva a gépállomások megerősítésének kérdése, mintha ez nem a termelőszövetkezetek erősítésének igen fontos része lenne. Az átdolgozás kapcsán az elhangzott észrevételeket figyelembe kell tehát venni. Javaslom kimondani, ne ígérjünk több adósságcsökkentést, különösen lényeges adósságcsökkentést. Abban a kérdésben elég egyértelmű az álláspont, hogy gépekkel, zetorokkal elsősorban a gépállomásokat kell erősíteni és csak a megmaradottakból kaphatnak a megállapított feltételek mellett a termelőszövetkezetek. A nyugdíj kérdésére vonatkozó javaslatot, amely csak az öregségi nyugdíjra vonatkozik, ki kell dolgozni úgy, hogy az a termelőszövetkezeti parasztgazdaságot terhelje. A nyugdíj megoldása megnöveli a paraszt biztonságérzetét. Ettől annál kevésbé félnek, mert úgy is ki kell mondani, milyen feltételek lesznek itt. Ennek pénzügyi kihatása csak évek múlva jelentkezik, közben a dolgozó parasztság saját hozzájárulásból megteremti az ehhez szükséges anyagi alapot. Felvetődött itt, hogy 200 baromfitelep és más telepek üresen állnak. Javasolom, kötelezze a Politikai Bizottság a Falusi Osztályt, hogy az illetékes minisztériummal együtt adjanak rövid időn belül jelentést, mi a helyzet ezzel. Véletlenül tudunk meg ilyen dolgokat. Felárral kapcsolatban: megkülönböztetve kellene ezt nézni és nem általában, elvileg kimondani a dolgot, mert így olyanra is kimondjuk, amire nincs szükség. Mi a szövetkezeti mozgalmon belül nem vethetjük el az értékesítési szövetkezetek kérdését. Fennáll a veszély, hogy a termelési társulás értékesítési szövetkezetté 214