A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

hozzuk a párt elé. Azonban amikor a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó javaslat készült, a párt Falusi Osztálya felvetette, hogy a legfontosabb kérdéseket mindet vessük fel a Politikai Bizottság előtt. Ezért szerepel itt az anyag - még egyszer hangsúlyozom, arra készültünk, hogy szeptemberben ezeknek a helyzetét alaposabban megvizsgáljuk, és ezt követően teszünk javaslatokat. Ami a felárat illeti. Amikor ezt a kérdést először nekem felvetették az elvtársak és azt a felvilágosítást kaptam, hogy a felár lényegében nem állami támogatás, én is azt mondtam, hogy akkor ezt a minden tekintetben közös termelői tevékenységet folytató termelőcsoportok kapják meg. De kiderült, hogy itt nem erről van szó, és a felár nem csupán az a különbözet, ami a kereskedelmi haszonból származik. Ennél tehát több, de nemcsak azért, mert ennél több, hanem mert azelőtt ezt nem adtuk vissza, végeredményben itt állami támogatásról van szó. Az eddigi tapasztalatok szerint úgy látszik, hogy ezzel az állami támogatásnak igen fontos módszeréről van szó. Ha viszont erről van szó, ebben az esetben nem lenne helyes azonos szintet kialakítani a legfejlettebb típusú mezőgazdasági termelőszövetkezetek és tsz[cs]-k között. Azzal egyetértünk, hogy ebben valóban van húzóerő, ha felárat kapnak a termelőszövetkezeti csoportok, de ne ilyen nagy mértékben. Az előterjesztés egyik helyén az van, hogy elsősorban a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket támogatjuk, másutt viszont azonos szintet teremtünk a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a termelőcsoportok között. Nem volna tehát tanácsos, hogy a felárat így alakítsuk ki. Amikor ezt elmélyültebben megvitattuk, akkor láttuk, miről van szó. Ezen kívül, ami a termelőcsoportok kérdését illeti: jelenleg több mint 90[0] termelőcsoport van. Igaz, hogy ezek döntő többsége (700 egynéhány) a legminimálisabb közös tevékenységet, a szántást végzi, ennél többet nem. Pl. legutóbb megvizsgáltuk az abonyi termelőcsoportok helyzetét és kiderült, hogy ezek 4 év alatt kb. 2 100 000 forintos támogatást kaptak különböző formában az államtól, ugyanakkor ebben a községben ezek a termelőcsoportok semmiféle közös beruházást nem eszközöltek. Ennélfogva ezeknél a termelőcsoportoknál, termelői szakcsoportoknál és társulásoknál nem az volna helyes, ha még lazább kereteket alakítanánk ki, hanem inkább a közös beruházások vonalán a követelményeket kell szigorúbban megállapítani és ennek arányában helyes nekik támogatást adni. Tekintve, hogy itt végeredményben új kérdésről van szó, akkor lehet ezt alaposabban megvitatni és eldönteni, ha ezek helyzetét alaposan felülvizsgáltuk. Másikkérdés a gépesítés kérdése. Itt az abaj, hogy a gépesítés színvonala, a technika színvonala nem megfelelő, azért nem tudják a munkát elvégezni. Kovács elvtárs úgy beszél, mint aki nem tudja, hogy 1000 mezőgazdasági termelőszövetkezet oszlott fel. Jelenleg az ország szántóterületének 11,5 százalékán folyik közös gazdálkodás. Ha nincs a két nagy megrázkódtatás, akkor ma már az ország 40 százaléka termelőszövetkezet lenne. Részletkérdésekkel kapcsolatban. A 4. oldal b. pontjával kapcsolatban nem arról 205