A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

bátor kezdeményezés, szívós végrehajtás és nem kielégítő a fegyelem. A párt vonaláért való harcot, a BM megtisztítását, a korrupciós ügyek, az erkölcstelen magatartás és pazarlás elleni harcot egyesek a régi államvédelmisták elleni intézkedésekként hangoztatják, és ezzel nyugtalanságot keltenek. 8. A BM Politikai Nyomozó Főosztálya, mint az állam védelmének speciális szerve az elmúlt egy év alatt alapjában betöltötte feladatát. Az ellenség elleni harcban értek el eredményeket, az ellenséget illegalitásba szorították. A régi, bevált és helyes módszereket azonban csak részben alkalmazzák, új módszereket még keveset alakítottak ki, ennek következtében az ellenség elleni harc sok területen még nem elég hatékony. A munkában meglevő hiányosságoknak oka az is, hogy a Politikai Nyomozó Főosztály vezetése még nem működik megfelelően, még nem tölti be a feladatokhoz méltóan szerepét. A Politikai Bizottság főbb vonásaiban megvizsgálva az államvédelmi szervek politikai és szakmai tevékenységét, szükségesnek tartja megállapítani a követ­kezőket: 1. Viszonyaink között ez idő szerint a szocializmus építése éles osztályharc közben megy végbe. A társadalmi átmenet időszakában élünk, amikor éles harc folyik azért, hogy ki kit győz le. A munkásosztállyal és a vele szövetséges erőkkel szemben áll a gazdaságilag kisajátított, de politikailag aktív burzsoázia és szövetségese, a nemzetközi imperializmus, a társadalomellenes elemek, a közönséges bűnözők, akik tevékenységükkel a burzsoázia és a reakció romboló munkáját szélesítik. Ebben a periódusban különösen fontos, hogy a szocializmust építő államhatalom erős és az osztályellenség elnyomására és tevékenységének megakadályozására képes védelmi szervekkel rendelkezzen. A Politikai Nyomozó Főosztály a népi állam, a Magyar Népköztársaság védelmi szerve és az osztályharcban a munkásosztály fegyvere. A munkásosztály harcát, a Magyar Népköztársaság minden állami, gazdasági és kulturális szervének tevékenységét eszmei-politikai vonalon a párt vezeti és irányítja. Ennek az elvnek az érvényesülése különösen fontos a politikai nyomozó szervek vezetése és ellenőrzése tekintetében. A Politikai Nyomozó Főosztály beosztottai legyenek tudatában, hogy az állam védelme nem lehet kizárólag egy szerv feladata. A BM Politikai Nyomozó Főosztálya - rendeltetésénél fogva - kiemelkedő szerepet tölt be a munkásosztály államának védelmében, mert a népi demokratikus rendszer ellen szervezkedő és aknamunkát folytató ellenség felderítésével és ártalmatlanná tételével van megbízva. Az államhatalom védelme ugyanakkor összefüggő rendszert alkot, amelyben fontos feladatai vannak más védelmi szerveknek is, mint a rendőrség, határőrség, hadsereg, munkásőrség. Csak ha az összes védelmi szervek, sajátos feladatuknak megfelelően, egységes rendszert alkotva, egymást segítve tevékenykednek, lehet az állam védelme kielégítő. 1009

Next

/
Thumbnails
Contents