A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

Melléklet 1. Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Szigorúan titkos! A Politikai Bizottság 1957. december 17-i határozata az állambiztonsági munka néhány kérdéséről Szükségessé vált az állambiztonsági munka néhány kérdésének értékelése, mivel a korábbi években hozott határozatok óta fontos események történtek az ország életében, s mert e szervek múltbeli tevékenységének értékelése sem a párt közvéleményében, sem a Belügyminisztérium dolgozói körében még nem egységes. A Politikai Bizottság véleménye szerint: 1. Az államvédelem területén dolgozók tevékenységét általában az ellenség elleni pozitív harc jellemzi. Apolitikai bűncselekmények elleni harc a felszabadulás után különböző szervezeti formák között ment végbe; mint a budapesti rendőrség politikai osztálya, vidéki főkapitányság politikai osztálya, BM államvédelmi osztályai, Államvédelmi Hatóság, BM államvédelem és jelenleg a BM Politikai Nyomozó Főosztálya. Az államvédelem segítséget nyújtott a munkásosztálynak az 1945^-8-as években a hatalomért folyó harcban, az ellenség leleplezésében, üldözésében és részbeni megsemmisítésében. Képes volt erre, mert helyes pártirányítás érvényesült és káderei zömét a proletárdiktatúráért küzdő, öntudatos kommunisták közül választották ki. Csapásai az osztályellenség ellen irányultak, munkáját a dolgozó tömegek és különösen a munkásosztály támogatta. Az államvédelem szerepét a hatalomért folyó küzdelemben az államvédelem felső vezetői túlértékelték. Elterjedt olyan káros nézet, mely szerint a hatalom meghódítása nem a párt vezette dolgozó tömegek, és elsősorban a munkásosztály harcának az eredménye lett volna, hanem lényegében az államvédelemnek köszönhető. Munkáját ezért kezdettől fogva káros jelenségek kísérték, mint az avantgardizmus, a provokált ügyek és a tömegek lebecsülése. Ezekkel az egyre jobban meghonosodó káros nézetekkel szemben a párt vezetése nem lépett fel. 2. 1948-ban, a népi demokratikus hatalom teljes győzelme után, amikor a fő feladat a hatalom megszilárdítása volt, a munkásosztály, a dolgozó tömegek alkotó erejének kibontakoztatása útján, az államvédelmi munka politikai megítélésében eluralkodott helytelen nézetek erősödtek. A torzulást nagymértékben elősegítették az államvédelem vezetésében befolyásra került kispolgári elemek. 1947 után az osztályellenség általában el volt nyomva. Részben illegalitásba vonult, részben mint szakember, magát álcázva fontos pozíciókban helyezkedett el. A deklasszált elemek befurakodtak a pártba, a társadalmi és állami szervekbe, ellenük azonban - a jelzések dacára - nem folyt következetes osztályharc. 1005

Next

/
Thumbnails
Contents