G. Vass István: Tildy Zoltán kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1945. november 15.-1946. február 4. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 41. Budapest, 2005)
A MINISZTERTANÁCSI JEGYZÖKÖNYVEK - [4] 71. Jegyzőkönyv. 1945. november 27. 142
[4] 71. 1945. november 27. A felsorolt elvi okok alapján tisztelettel kérem a minisztertanácsot, hogy a hivatkozott rendeleteket hatályon kívül helyezni, illetve módosítani és a vonatkozó rendelet szövegezésére a felhatalmazást megadni szíveskedjék. Elgondolásom szerint azok az intézmények, melyek a közoktatás egészéből, mint szerves egységből kikerültek, tárcám hatáskörébe 1946. évi január 1. napjával visszakerülnének. Ezek az intézmények a következők: mezőgazdasági középiskolák, ipari középiskolák, felső ipariskolák, nőipariskolák, tanonciskolák, kereskedelmi középiskolák. Azok az intézmények, amelyekben a szakoktatási célok a múltban valóban a közműveltségi célok mögé helyeztettek, átmenetileg a szakminiszterek hatáskörében maradnának. Ezeknek az intézeteknek hovatartozandóságáról, kölcsönös felügyeletéről, igazgatásáról és ellenőrzéséről az érdekelt miniszterekkel egyetértésben - későbbi időpontban - tennék a minisztertanácsnak előterjesztést. így a fóldmívelésügyi miniszter úr hatáskörében maradnának: a középfokú gazdasági tanintézetek, a háztartási gazdasági tanfolyamok, háztartási nőnevelő intézetek, gazdasszony és gazdaképző iskolák, valamint a különböző gazdasági szaktanfolyamok. Az iparügyi miniszter úr hatáskörében maradnának: az ipari szakiskolák, kézműves iskolák, valamint az ipari szaktanfolyamok. A kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter úr hatáskörében maradnának: a kereskedelmi szaktanfolyamok, a tervezett kereskedőképző szakiskolák, gyors-, szép- és gépíróiskolák, valamint a különböző kereskedelmi továbbképző tanfolyamok. A gyakorlati oktatásügy nemcsak a gyakorlati élettel, hanem az egyetemes magyar kultúra életével is összefügg, éppen úgy, mint ahogy a mezőgazdasági szakoktatás nemcsak a mezőgazdaság életével, az út- és vízépítés nemcsak a közlekedésüggyel, a kereskedelmi szakoktatás nemcsak a kereskedelem ügyével, hanem hasonlóképpen az egyetemes magyar kultúra életével is. Az egyetemes magyar kultúra egysége pedig megköveteli, hogy valamennyi iskola a nevelés ügyének szolgálatára hivatott Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vezetése alatt álljon. A magyar országvezetésnek egyébként is minden vonatkozásban hangsúlyoznia kell a munkásember primátusát a munkaeredmény felett, a nevelésügyi szempontok primátusát az oktatás „szakrészei" felett. Tisztelettel kérem ezért a minisztertanácsot, hogy az elmondottak szerint határozni és a hivatkozott rendeletek hatályon kívül helyezése, illetve módosítása tárgyában a megfelelő rendelettervezetnek a minisztertanács elé való terjesztésére utasítást adni szíveskedjék. [Keresztury Dezső miniszter] Géppel írt, keltezés és aláírás nélküli tisztázat. Az előterjesztésben egyes szavakat, mondatokat piros, kék, illetve zöld irónnal aláhúztak. 191