Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár II. 1301–1339 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 40. Budapest, 2004)

OKLEVÉLKIVONATOK (1-1059. sz.)

fellebbezésről. Egyben közli, hogy a hét káptalan engedelmeskedik parancsainak és ezután is megfizeti a (legátus) költségeiből reája eső összeget. Ái az erdélyi káptalan és a szász dékánságok között 1309. január 8. és július 3. között folyó per jegyzőkönyvében (98. sz.). Az oklevél hátán pecsét volt. Vatikáni kt, Cd. lat. 4013, fol. 16—44. • Közlés: LegEccl III. 81. — MonVatHung 1/2, p. 198—199. — Ub I. 247. — DIR C, veacul XIV, vol. I. 104 (román fordításban). • Regeszta: AOkl. II. 645. sz. 112. [1309. május 13. előtt] (Cibinii) Walther fráternek, a Szt. Lélek-rend szebeni (de Cibinio) ispotálymesterének a 110. sz. üggyel kapcsolatosan tett azonos szövegű nyilatkozata. Ái az erdélyi káptalan és a szász dékánságok között 1309. január 8. és július 3. között folyt per jegyzőkönyvében (98. sz.), Vatikáni kt, Cod. lat. 4013, fol. 16—44. • Közlés: LegEccl III. 81—82. — MonVatHung 1/2, p. 199— 200. — Ub I. 248. — DIR C, veacul XIV, vol. I. 104—105 (román fordításban). • Regeszta: AOkl II. 643. sz. 113. [1309. május 13. előtt] (Cibini) Johann szenterzsébeti (in villa Humberti) plébánosnak a 110. sz. üggyel kapcsolatosan tett azonos szövegű nyilatkozata. Ái az erdélyi káptalan és a szász dékánságok között 1309. január 8. és július 3. között folyt per jegyzőkönyvében (98. sz.), Vatikáni kt, Cod. lat. 4013, fol. 16—44. • Közlés: LegEccl III. 82. — MonVatHung 1/2, p. 200. — Ub I. 248. — DIR C, veacul XIV, vol. I. 105 (román fordításban). • Regeszta: AOkl II. 644. sz. 114. [1309.] május 13. (XIII. Maii) Bertold Sebus-i dékán, az erdélyi egyházmegye szász provinciája plébánosainak és testületeiknek képviselője: Filip (de Sardinea) auditor előtt írásban megadja válaszait az erdélyi káptalan helyettes megbízottjának: Filip de Cingulo magisternek május 9-én előterjesztett kifogásaira (109. sz.). Korábban már bizonyították comesek, prelátusok és testületek (universitatum) közhitelű pecsét alatt kibocsátott öt-hat közokirattal, hogy a plébánosok nem makacskodásból nem jelentek meg a legátus idézésére, hanem László vajda fenyegető hangú levele miatti félelemből álltak el az utazástól. Állítja és ezt kész bizonyítani, hogy a magyar királyságban az ilyen pecsétes okleveleket ugyanúgy közokiratoknak tekintik, mint Itáliában. Bizonyítja, hogy László vajdának a szebeni (de Cibinio) szászok közösségéhez (universitati) intézett levele fenyegetésnek tekintendő, mert nem egyenesen válaszol kérésükre. De ők ismerik a vajdát és tudják mit kell érteni a levél azon szavain, hogy vegyék rá a plébánosokat az erdélyi káptalan elleni fellebbezésük visszavonására, mert a pereskedésből esetleg nagyobb káruk származhat. A plébánosok kiszolgáltatottak, a reájuk neheztelő vajda pedig hatalmas, kezében tartja az erdélyi püspökség javait azon a címen, hogy fia a püspöki méltóság várományosa (postulatus). A szászok közössége két ízben is kérte zavartalan átutazásuk engedélyezését, de a vajda kérésüket előbb szóban megtagadta, majd levelében a fenti kitérő választ adta reá. Végül rendre felsorolja a tanúvallomásokkal és bizonyítékaikkal kapcsolatos kifogásokat, cáfolja azokat és kéri a plébánosok bírságok nélküli mentesítését a makacskodás vádja alól. Feljegyzés az erdélyi káptalan és a szász dékánságok között 1309. január 8. és július 3. között folyt per jegyzőkönyvében (98. sz.). Vatikáni kt, Cod. lat. 4013, fol. 16-44. • Közlés: LegEccl III. 83—84. — MonVatHung 1/2,