Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár II. 1301–1339 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 40. Budapest, 2004)

OKLEVÉLKIVONATOK (1-1059. sz.)

1307. július 26—október 6. 55 65. 1307. július 26. (II. d. Iacobi ap.) Szt. Mihály arkangyal erdélyi egyházának káptalana László erdélyi vajdának és Zounuk-i ispánnak. 1307. július 22-i kérésére (64. sz.) július 25-én (in Iacobi ap.) megvizsgálta a Balázs által bemutatott saját privilégiumát Gregorfaya föld felének Solym (d) Benedek magister javára történt átengedéséről. Tyuan tagadta, hogy ő jelent volna meg személyesen a káptalanban és kérte volna oklevél kiállítását. Sőt azt állította, hogy Benedek magister helyette, az ő nevében, más személlyel tétetett bevallást. Ennek ellenére a káptalan közösen hozott határozatával megállapította, hogy a bemutatott privilégiumot néhány évvel ezelőtt magának Tyuan-nak és fiának: Gergelynek a bevallása alapján állította ki. Ezért azt részben Tyuan személyének ismeretében, részben pedig jegy­zőjük kézírása és pecsétjük alapján, továbbá mert regisztrumukban is megtalálták (tam per cognitionem persone ipsius Tyuan, quam de manu notarii nostri, de sigillo nostro et etiam in registro nostro inveniendo) valódinak nyilvánítja. Ennek alapján tehát a vajda az ügyben véglegesen dönthet. — Hátlapján azonos írással: Nobili viro Ladislao voyuode et comiti de Zounuk. Eredeti, hártyán, hátlapján zárópecsét nyomával, DL 29108. • Regeszta: Ub I. 235. • DIR C, veacul XIV, vol. I. 51. — AOkl II. 196. sz. 66. [1307.] augusztus 8. (Pictauis, VI. Id. Augusti) V. Kelemen pápa felhatalmazza Ma­gyar- és Lengyelországba küldött legátusát: Gentilis bíborost, hogy azokban az országok­ban száz arra érdemes egyházi személynek üresedésben levő javadalmakat és káptalani tiszt­séget (personatus et dignitas) adományozhasson vagy adományoztathasson. Ái Gentilis bíboros 1309. augusztus 5-i oklevelében (135. sz.), az erdélyi káptalan mlt-ban (DF 277232). — 1311. április 7-i és 1342. március 144 ái a pozsonyi káptalan mlt4Dan (DF 273019). • Közlés: TTár 1886. 196—197 (Pór A.). — MonEcclStrig III. 432^33. • Regeszta: ErdKLt 56. sz. — RegSlov I. 498. sz. — AOkl II. 210. sz. 67. 1307. szeptember 19. (III. f. p. Exalt. cr.) Szt. Mihály arkangyal erdélyi egyházának káptalana bizonyítja, hogy Vduor fia: András, Kyzdy-i székely, valamint fiai: Fulkun és István Thoria és Reketyasuelge nevű örökjogú földjüket vagy birtokukat, mely Ramacha részeként illeti meg őket, rokonaik (cognatorum) beleegyezése és szavatosság vállalása mellett, 120 márkáért eladták Opor fiainak: Jánosnak és Sander-nek, valamint István fia: Egyednek és örököseiknek. — Méltóságsor: Gergely prépost, Vince őr-, Tamás éneklő-, Gergely dékánkanonok. — Hátlapján XV. századi írással: Reketiasuolgie in Kizd. Eredeti, hártyán, függőpecsétje elveszett, DL 29661. • Közlés: SzOkl III. 6—7. — DIR C, veacul XIV, vol. I. 56—57, 390 (román fordításban is). • Regeszta: AOkl II. 236. sz. 68. 1307. október 6. (Bonchyda, in oct. Mich. arch.) László erdélyi vajda és Zonuk-i ispán bizonyítja, hogy Artolf fiai: Loránd és Gyula kérésére Gyula nevű földjüket Gergellyel, a Bonchyda-i pappal az alábbi módon körülhatároltatta és az ítéletében előírt esküt is bevé­tette a szomszédok: Tormach fiai: János és László, Gergely fia: László, Lőrinc fia: Mihály fiai: János, Miklós, László és András, valamint Mochkas-i István fiai: Péter, Joseph, Mi-

Next

/
Thumbnails
Contents