Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár II. 1301–1339 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 40. Budapest, 2004)

OKLEVÉLKIVONATOK (1-1059. sz.)

ez a titulatura. Éppen ezért, bár a külső körülmények, események előadása és maga a Kőhalom alatti keltezés elfogadhatónak látszik, számolni lehet azzal, hogy e szöveg évekkel később (talán éppen 1336-ban) és talán nem is a vajdai kancelláriában keletkezett a haldokló Szentmártoni László szóbeli végső akaratának a kedvezményezettek érdekében némileg módosított írásos rögzítéseként. Az oklevél tehát ilyen értelemben gyanúsnak tekintendő. • Közlés: CDHung VIII/2. 589—590, 599—600, VIII/6. 85—86. — Kemény: Notitia I. 30—31. — Ub I. 388. — DIR C, veacul XIV, vol. II. 133—134 (román fordításban). • Regeszta: AOkl VIII. 394. sz. 505. 1324. [szeptember 2. után] I. Károly király Szt. Mihály arkangyal erdélyi egyháza káptalanának. Küldje ki tanúbizonyságát, kinek jelenlétében Jakab magister királyi jegyző és Tamás erdélyi vajda, Zonuk-i és szebeni (de Cybinio) ispán embere Péter fiait: Mihályt és Pált, valamint Impur fia: Tumpa-t vezesse be Szentmárton birtokba, melyet attyukfia: Szentmártoni (de Sancto Martino) Lebee (d) István fia: László hagyott nekik örökül végrendeletében, amikor Kuholm várát ostromolva, Fahid-i Istvánnal, Kerechy-i Egyed fia: Jánossal, Veselen-i Miklós fia: Jánossal és több más hívével együtt a hűtlen lázadók elleni harcban halálosan megsebesült. Az esetleges ellentmondókat idézze színe elé. Eredetije ismeretlen. 1836—1840 között keletkezett egyszerű másolata Kemény József Diplomatarium Transsilvanicum című kéziratos okmánytárában (I. 231) található. Tamás erdélyi vajda 1324. szeptember 2-án kelt (504. sz.) oklevelének kibővítésével keletkezett nyilvánvaló hamisítvány, mely Kemény Józsefnek tulajdonítható. Az oklevél kritikájára vonatkozóan 1. Sz 27/1893. 55 (Tagányi K.). — Karácsonyi: Jegyzék 36—37, 179. sz. — DIR C, veacul XIV, vol. II. 341. • Közlés: Ub I. 389. • Regeszta: AOkl VIII. 581. sz. 506. 1324. október 9. (f. III. p. oct. Mich. arch.) Az erdélyi egyház káptalana bizonyítja, hogy Gerend-i Péter fia: Miklós fia: Jakab és felesége: Erzsébet a Külső-Szolnok vármegyében (in cttu Zonuk exteriori) a Zylag folyó mellett fekvő Mon nevű reájuk szállott földjüket vagy birtokukat örökre elcserélték Ilunch asszony apja: István fia: János és ennek fia: László Bogach/Bugach nevű Doboka vármegyei földjével. Egyidejűleg vállalták, hogy Jánost és utódait mindenkivel szemben megoltalmazzák Mon zavartalan birtokában. — Méltóságsor: Miklós prépost, Santus éneklő-, Tamás őrkanonok, Benedek Cluswar-i plébános dékánkanonok. Eredeti, csersavval kezelt hártyán, kopott függőpecséttel, Dancs cs lt: DL 57146. —Tartalmi ái Lackfi István erdélyi vajda 1348. július 44 oklevelében, Vay cs berkeszi lt: DL 96297. A szöveg rekonstruálását és a kiállítás évének megállapítását a tartalmi ái, a keltezés további elemeinek tisztázását pedig a csersavval való korábbi kezelés következtében a méltóságsor kivételével olvashatatlanná vált eredetiben szereplő Benedek kolozsvári plébános, káptalani dékánkanonok neve tette lehetővé. Ő ugyanis 1324 tavaszától 1325 áprilisának végéig viselte ezt a tisztséget. Őt megelőzően 1323. május 5-től fogva 1324 márciusáig Adorján kezdi főesperes, utána pedig 1325. május 30-tól 1326 tavaszáig Pál ugocsai főesperes intézte dékánként az erdélyi káptalan ügyeit. Benedek plébános 1326. július 8-án még vajdai parancsot teljesített, erről szóló jelentését is megírta, de a káptalan e tárgyban szeptember 13-án kelt oklevele kiállítása idején már nem volt az élők sorában. A külön-külön töredékes és bizonytalan információk egybekapcsolásával tehát teljes értékű forrásként hasznosítható a jórészt megsemmisült oklevél. • Regeszta: DancsLt 12. sz. (1324—1326. október 6. utánra keltezve). — AOkl VIII. 596. sz. (1324-re keltezve). 507. 1324. október 10. (VI. Id. Octobris) I. Károly király Paach/Paag Pozsony vármegyei birtokot Mende-i Sámuel fiainak: Phynta-nak és Istvánnak adományozza Phynta hűségéért, amelyet az ügyek rendezésére tett erdélyi tartózkodása idején személye és az ország védelmével, valamint a tatárok ármánykodásának megelőzését szolgáló tatárföldi