Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár II. 1301–1339 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 40. Budapest, 2004)

OKLEVÉLKIVONATOK (1-1059. sz.)

126 1317—1318. január 20. 282. 1317. Benedek Tylegd-i főesperes, Vös [?] Benedek erdélyi püspök helynöke, Waldhudia tizedét az ottani egyház papjának ítéli oda és a másik félnek örökös hallgatást parancsol. Tartalmi ái Lépes György erdélyi püspök 1428. február 64 oklevelében, melynek szövege csak a XVII. század végéről való, gondatlan kiállítású, egyszerű másolatból ismeretes, Arch. ev. Landeskirche, Bischofsurkunden (DF 246244). Hamisított oklevelekkel feltételezhető kapcsolata miatt legalábbis gyanúsnak tekintendő. Vö. Gündisch, Gustav: Waldhüttene Urkundenfälschungen. Siebg. Vierteljahrsschrift 58/1935. 106—107. • Közlés: Theil-Werner 33. — Ub IV. 327. • Regeszta: AOkl IV. 692. sz. 283. 1318. január 8. (Themeswar, III. d. Epiph. dorn.) I. Károly király Zalathna birtokot maga is visszaadja Szt. Mihály arkangyal erdélyi egyháza káptalanának, miután Corrardus fia: Nikolaus comes, nem várva be, hogy Nemes (nobilis dictus) János magister fehérvári (Albensis) és Péter magister Zonuk-i főesperes a király előtt keresetet indítson ellenük és bemutassa a jogaikat bizonyító okleveleket, az ország bárói és előkelői (proceres) színe előtt minden további nélkül a káptalan tulajdonába adta az általa bizonyos idő óta Olchuna-i Stephan-nal együttesen bitorolt Zalathna-nak az ő kezében lévő felét elismerve azt, hogy e jószág régtől fogva az erdélyi káptalané volt. Minderről az uralkodó később privilégiumot is kiállít. Ái I. Károly király 1318. február 16-i oklevelében (286. sz.), az erdélyi káptalan mlt-ban (DF 277257). • Közlés: Szeredai: Notitia 25—26. — Ub I. 330—331. — DIR C, veacul XIV, vol. I. 282—283 (román fordításban). • Regeszta: ErdKLt 72. sz. — AOkl V. 6. sz. 284. 1318. január 16. (f. II. p. oct. Epiph. dom.) A Clusmonostra-i Szűz Mária-egyház konventje előtt Mykola fia: János fia: Gereo — testvérei: Mihály és Kemyn nevében is — tiltja Zumurduk-i néhai Pál fia: Jánost attól, hogy Szentmiklós (villa Sancti Nicolai) határának azt a részét, melyet néhai nagyapjuk: Mykula eladott az apjának: néhai Pálnak, elidegenítse Chol (d) Miklósnak, minthogy az régtől fogva Szentmiklós falu örökségéhez (ad hereditatem ville) tartozik. Eredetije vagy kéziratos szövege ismeretlen. 1842 előtt — állítólag — a Kemény család levéltárában őrizték, de annak jelenlegi anyagában nem található. Eredeti oklevelek felhasználásával készült, de történeti forrásként használhatatlan iromány, melynek szövegezése is elárulja az újkori hamisítást. Ez pedig, annak ellenére, hogy e szöveg kézirata a Diplomatarium Transsilvanicum című kiadatlan nagy okmánytárában nem fordul elő, nagy valószínűséggel Kemény Józsefnek tulajdonítható, minthogy ő hivatkozik reá perdöntő bizonyítékként egyik tudományos vitájában. Kritikáját 1. Mályusz: i. m., LtKözl 59/1988. 214. • Közlés: CDHung VIII/7. 117—118. • Regeszta: AOkl V. 11. sz. 285. 1318. január 20. (XIII. Kai. Februarii) I. Károly király, a főpapok és bárók tanácsára, a Medyeszeek, Seelk és Sacheelk széki szászoknak és mindenkinek, akik e székekhez tartoznak az alábbi kiváltságokat adja, hogy számban és vagyonban gyarapodhassanak: Mentesíti őket a királyi hadban való katonáskodástól, valamint az élelemadás és a királyi vendéglátás kötelezettsége alól, de ennek ellenében évente november 11. körül (circa Martini conf.) szebeni súlyú (cum pondere Scybiniensi) 400 márka finom ezüstöt tartoznak fizetni. Bíráskodásukat a szebeni szászok összességével (universitas) azonos jogszokások szerint intézhetik. — Az oklevél János magister fehérvári (Albensis) prépost, alkancellár,