Borsa Iván: Zsigmondkori oklevéltár VIII. (1421) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 39. Budapest, 2003)
és Mosón megyék részére a Margit-nap előtti pénteken (júl. 11.) különös királyi parancsra Pozsony város mellett tartott közgyűlésén Ferenc és Miklós ellen, mert atyjuk: János 1 megölte Zawar-i István Péter és Miklós nevű fiait, Pál fia: Miklós anyjának a testvéreit. Az ítéletet hat, a két fél által egyenlő arányban választott nemes férfiú döntésére bízták olyaténképpen, hogy mindkét fél köteles elfogadni a vízkereszt 8. napján (1422. jan. 13.) Zerdahel villa-ban, a pozsonyi káptalan küldöttjének jelenlétében esedékes fogott bírói ítéletet. Amelyik fél ezt nem tenné, 25 dénármárkát fizet a döntést elfogadó ellenfelének salva iudicis portioné, s erről szükség esetén a pozsonyi káptalan tesz jelentést a királynak. A pozsonyi káptalan 1422. jan. 20-i okleveléből: ZsO IX. 67. DL 61379. (Kisfaludy cs.) 1 Átírásban: testvérük. 825 Júl. 26. u. Miklós leleszi prépost és a konvent Zs.-hoz. A Domanhyda-i György, László és István érdekében Chaak-i György familiárisaihoz: Vethes-i Jakabhoz, Kewlche-i Miklós fiaihoz: Péterhez és Györgyhöz meg István fiaihoz: Lászlóhoz, Mihályhoz és Jakabhoz, Estfand-i Miklós fiához: Györgyhöz és László fiaihoz: Gebrien/Geberyénhez és Miklóshoz, Samel-i Balázshoz, Jánoshoz, Gergelyhez, Imréhez és a másik Gergelyhez, Erdel-i Jánoshoz, Pathyod-i Balázs fiához: Jánoshoz, Bereu-i Miklóshoz, Phylpes-i Lőrinc fiához: Lászlóhoz és Fanchyka-i Lázárhoz intézett parancslevelét a konventi küldött a következő időpontokban kézbesítette: a Mária Magdolna-napját követő szerdán (júl. 23.) Fanchyka-i Lázárnak Zalach opidum-ban, a következő csütörtökön Vethes-i Jakabnak in eadem, Jakab-napján (júl. 25.) Patyod-i Jánosnak in eadem, Anna-napján (júl. 26.) pedig Philpus-i Lászlónak, Samel-i Balázsnak, Esthfand-i Györgynek, Kewlche-i Péternek és Mihálynak in eisdem adta át a levelet, verbo vestro regio felszólítva őket, hogy a többi címzettel együtt a levél kézbesítésének 15. napján személyesenjelenjenek meg személyes jelenléte előtt, bárhol tartózkodjék is az országban. Fogalmazvány Zs. 1421. jún. 14-i oklevelének (660) hátlapján és előlapjának szövege körül. Leleszi konvent orsz. lt., Acta a. 1496(!)-20. (DF 224063.) 826 Júl. 27. (VI. kai. Aug.) Zs. előtt megjelent a Misle-i Szent Miklós-egyház prépostja: Simon és bemutatta Zs. korábbi kettős nagypecsétje alatt 1395. nov. 20-án Kanizsai János esztergomi érsek, örökös ispán, legátus natus, főkancellár keze által, méltóságsorral ellátott privilégiumát, amelyben Somos-i László fia: Elek kérésére átírta: 1. 1392. ápr. 11-én, in Dyosgewr kelt oklevelét, amelyben szabad rendelkezést biztosít Somos-i Péter fia: János részére magtalan halála esetére a Zala megyei castrum Thyhon, a Szabolcs megyei Kekas és Chuz, a Sáros megyei Janola/Januka és az Abaúj megyei Ilswa öröklött, szerzett és vásárolt birtokaiban. - 2. 1393. febr. 17-én, Bude kelt oklevelét, amelyben előtte Somos-i Péter fia: János mindkét nembeli örökösök hiányában és az ő engedélyével az Abaúj megyei Ilswa és a Sáros megyei Janola birtokait a Misle-i Szent Miklós-egyháznak adja azzal a feltétellel, hogy a birtokok haláláig a kezén maradnak, továbbá Ilswa birtok jövedelmeinek tizede az egyházban lévő Szent Szűz-oltár mesterét, Janula birtoké pedig a Misle-i Szent Szűz-egyház plébánosát vagy rektorát illesse. - A privilégiumot megtekintve ex certaque nostre maiestatis scientia ac de consensu et beneplacito serenissime principis domine Barbáré regine