Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686

43. 1946. augusztus 2. [Nagy] Miniszterelnök: Jelentkezik egy földalatti szervezet, amely belehaj­szolja a munkásságot egy ilyen összeesküvésbe. A politikai rendőrség valószí­nűleg tart megfigyelőket a munkásság között. [Rajk] Belügyminiszter: A két pártnak mind a keddi, mind a csütörtöki felvonulással kapcsolatban az volt az álláspontja és határozata, hogy nem kell felvonulni és ezért volt visszarendelve a rendőrség. A határozatot igen nagy­mértékben végre is hajtották, mert csak 2000 munkás vonult fel. Minden váltás közölte, hogy a két párt határozata az, hogy a felvonulás nem lesz megtartva. Ennek következménye volt, hogy nem is vonult fel minden mun­kás. [Nagy] Miniszterelnök: Amikor hétfőn írásban közölték, hogy kedden népí­téletet hajtanak végre, nagyobb készültséget kellett volna tartani. [Bárányos] Közellátásügyi miniszter: A diósgyőri vezetőség és a munkás­ság között igen rossz a viszony. [Nagy] Miniszterelnök: Meg kell várni a vizsgálat eredményét és akkor majd döntünk. Minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. 7 2 [Nagy] Miniszterelnök: A Jóvátételi Hivatal elnöke a Szövetséges Ellenőr­ző Bizottság ellátása kérdésében előterjesztést kíván tenni és a miniszterta­nács döntését kívánja. Ezért idekérette a Jóvátételi Hivatal elnökét és felkéri, hogy javaslatát és annak indokait részletesen terjessze elő. [Erőss] A Jóvátételi Hivatal elnöke: Az elmúlt hónap folyamán a Szövetsé­ges Ellenőrző Bizottság vezetőségétől ismételten kaptak felhívásokat, úgy állít­sák össze a Szövetséges Ellenőrző Bizottság ellátás[ának] kérdését, hogy a részletkérdésekkel foglalkozni ne kelljen. Az oroszok ígéretet tettek, hogy kompletten előtárják igényüket. A most, 2-án kapott átirat olyan adatokat tartalmaz, amellyel [sic!] egységesen kell foglalkozni. Nézete szerint ezek a követelések felborítják az egész szanálást. A követelés összege havonat 294 840 dollárt tesz ki. [Gyöngyösi] Külügyminiszter: Ebbe még nincs benne a Vörös Hadsereg ellátása. [Erőss] A Jóvátételi Hivatal elnöke úgy gondolja, hogy a Fegyverszüneti Egyezmény ilyenre nem is kötelez bennünket. Nem képezheti a magyar állam kötelezettségét pl. az, hogy a csehszlovákok ide jóvátételi delegációt küldenek. 7 A kérdésre a minisztertanács nem tért vissza. Az eseményekről lásd Varga János: A miskolci népítélet, 1946. Medvetánc, 1986. 2-3. sz., valamint Moszkvának jelentjük. Titkos doku­mentumok 1944-1948. Századvég. 1994. Szerkesztette és az utószót írta Izsák Lajos és Kun Miklós. 107-112. pp. Lásd még: Rajk László a miskolci pogromról. Dokumentumközlés. Közreadja Gyarmati György és Kutrucz Katalin. Magyar Napló, 2002. 4. sz. 41-44. pp. 1072

Next

/
Thumbnails
Contents