Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686

42.1946. július 30. 1946. június 19-én tartott ülésén véleményeltérés alakult ki az egyezmény VIII. cikkének értelmezése körül. A magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény VIII. cikke a következőket tartalmazta: „Az V. cikk első bekezdésében meghatározott számon felül Csehszlovákiából Magyarországba áttelepíthetek olyan, Csehszlovákiában állandó lakhellyel bíró magyar nemzetiségű személyek is, akik a Szlovák Nemzeti Tanácsnak 1945. évi május hó 15-én 33. szám alatt kihirdetett rendelete 1-4. §-aiban megjelölt bűncselekményeket követtek el. Ugyanez vonatkozik azokra a személyekre is, akik ugyanennek a rendeletnek 5. §-ában megjelölt bűncselekményeket követtek el, azzal, hogy ez utóbbiaknak száma nem haladja meg az ezret. Azok a személyek, akik az idézett rendelet 1-4. §-ainak hatálya alá esnek, a VI. és VII. cikkekben foglalt kedvezményekben nem részesülnek." Az V. cikk első bekezdése kimondta: „A Magyarországból Csehszlovákiába áttelepítendő szlovákokkal és csehekkel egyenlő számban olyan Csehszlovákiában állandó lakhellyel bíró magyar nemzetiségű személyek telepíttetnek át Magyarországra, akik a Csehszlovák Köztársaság Elnökének a német és magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezése tárgyában kiadott, 1945. augusztus 2-án kelt rendelete (Törvénygyűjtemény 33/1945. szám) értelmében csehszlovák állampolgárságukat elvesztették." (A fenti két idézett szöveg az 1946. évi XV. magyar tc.-ből származik.) A lakosságcsere-egyezmény VI. cikke az ingó vagyon elszállíthatóságáról, VII. cikke az ingatlan vagyonnak az elhagyott államra való átszállásáról intézkedett. A Szlovák Nemzeti Tanácsnak a lakosságcsere-egyezmény VIII. cikkében idézett 33/1945. sz. rendelet 1. §-a szerint fasiszta megszállónak volt tekintendő és halálra ítélendő volt az az idegen állampolgár, aki hozzájárult a Csehszlovák Köztársaság szétbontásához, a demokrácia megsemmisítéséhez, a szlovák nép politikai, gazdasági és más módon való elnyomásához, együtt harcolt a németekkel a Vörös Hadsereg és szövetségesei ellen stb. A 2. § belföldi árulónak és halállal büntetendőnek minősítette azokat a csehszlovák állampolgárokat, akik az 1, §-ban említett helyzet kialakulását elősegítették. A 3. § 30 évig terjedhető szabadságvesztést, súlyosabb esetben halálbüntetést helyezett kilátásba mindazok számára, akik bármi módon elősegítették a megszállók és a belföldi árulók tevékenységét, ezek szolgálatába álltak. A 4. § a szlovák nemzet szabadságharcát akadályozó személyek halálbüntetését mondta ki. Az 5. § a fasiszta uralom bűnösei közé sorolta azokat, akik helyi viszonylatban a fasiszta szervezetek megalapításában, szervezésében részt vettek, szószólói voltak a Németországgal való együttműködésnek stb. Számukra legfeljebb két évi munkatábor büntetést, politikai jogaik 2-15 évi elvesztését vagy nyilvános dorgálásban részesítését helyezte kilátásba. (A Szlovák Nemzeti Tanács rendeletének részletes bemutatását lásd Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere. Kallígram Könyvkiadó, Pozsony. 1999. 152-153. pp.) Mindezen rendelkezések bizonyos lehetőséget engedtek a csehszlovák fél számára, hogy a Magyarországra áttelepítendő magyar nemzetiségűek számát növeljék. A vegyes bizottság magyar tagjai javasolták annak az időpontnak a meghatározását, ameddig a VIII. cikk alapján áttelepítendő személyek ellen az eljárást meg kellett indítani, továbbá, hogy csak azok legyenek áttelepíthetek, akik ellen a csehszlovák népbíróság jogerős ítéletet hozott, kérték annak az időpontnak a megjelölését, ameddig a csehszlovák kormány a VIII. cikk alapján áttelepítésre kerülő személyek névjegyzékét köteles közölni a magyar kormánnyal, végül javasolták a családtagok ügyének rendezését. A csehszlovák kormány ezt a javaslatot nem fogadta el. Azt az ellenjavaslatot tette, hogy az említett 33. sz. rendelet alapján kitelepíthető személyek számát korlátozzák. Tekintettel arra, hogy az egyezmény az elítélt kisebb vétkű személyek számát 1000 személyben határozta meg, a magyar fél azt javasolta, hogy a nagyobb vétkűek száma a 30-50 főt ne haladja meg. Csehszlovák részről ezzel szemben arra hivatkoztak, hogy 60 000 személy ellen indult bűnvádi eljárás, ezért először 34 000, majd 10 000 személyben kívántak kiegyezni. Mivel a vegyes bizottságban nem jött létre megállapodás, Jócsik Lajos javasolta a kérdés kormányok közötti tárgyaláson történő rendezését. 1056