Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686

57. 1946. szeptember 20. 55 [Molnár] Népjóléti miniszter előterjeszti javaslatát a háborús események következtében köz vagy felekezeti temetőn kívül eltemetett hulláknak és hul­larészeknek kiásatása, továbbá köz vagy felekezeti temetőkbe való szállítása és eltemetése tárgyában. [Bartha] Honvédelmi miniszter: Az első § második bekezdésébe kéri be­venni, hogy a belügyminiszterrel és a honvédelmi miniszterrel egyetértésben intézkedik a népjóléti miniszter. Másik észrevétele, hogy ne mondják ki, hogy „mártírok temetője", mert lehetnek a halottak között nyilasok is. [Molnár] Népjóléti miniszter: A zsidó érdekképviseletek ragaszkodnak a „mártírok temetője" elnevezéshez. [Rónai] Kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter: Javasolja a „mártírok és háborús áldozatok temetője" elnevezést. Minisztertanács az előterjesztést a kereskedelem- és szövetkezetügyi mi­niszter módosításával elfogadta. 50 56 [Molnár] Népjóléti miniszter bejelenti, hogy a tárgysorozaton 7. sorszám alatt szereplő előterjesztését a napirendről leveszi. Minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. 51 gek nem voltak elegendők, de ezek felett a hitelek felett sem rendelkezhetett. így az augusztus havi hitelösszegek felosztása során az állami kórházak dologi javadalmazására az évi hitelösszeg 1/12-ed részét kitevő 622 690 Ft helyett ennek 30,4%-ának megfelelő 189 300 Ft-ot, a közkórhá­zak nyilvános betegápolási átalányára, valamint a szegénybetegek ápolási költségeire az évi hite­lösszeg 1/12-ed részének megfelelő 834 075 forinttal szemben ennek csak 41,6%-át jelentő 346 983 Ft-ot fordíthatott. A legszükségesebb gyógyszerek, műszerek, közüzemi díjak, élelmezési költsé­gek biztosítása érdekében kérte, hogy legalább a költségvetésileg megállapított havi összegeket megkaphassák a kórházak. 50 A 9119/1946.N.M.eln. sz. előterjesztés utalt arra, hogy már 1945 februárjában, amikor az ország jelentős része még hadműveleti terület volt, intézkedett a köztemetőkön kívül eltemetett polgári és katonai holttestek kiásása és temetőbe szállítása ügyében. Az ország egészét illetően ekkor történt intézkedés. Az általános erkölcsi, illetve közegészségügyi érdeken felül közjogi (anyakönyvezés) és magánjogi érdekek (a halál tényének bizonyítása, öröklési stb. jogviszonyok tisztázása) szempontjából egyaránt indokoltnak jelezte a kérdés rendezését. Felhívta a figyelmet a különböző felekezetekhez, elsősorban a zsidó valláshoz tartozó áldozatok eltemetésénél a meg­felelő vallási előírások megtartására. Az utóbbi kérdéssel kapcsolatban Molnár Eriktől, illetve az Orthodox Izraelita Iroda alelnökétől származó érdemleges feljegyzések, levelek találhatók a ren­delettervezet 1946 áprilisában történt előterjesztését tartalmazó vallás- és közoktatásügyi irat­ban. (MOL XTX-I-l-B-12-1946-2520) Lásd a 11 120/1946. ME sz. rendeletet, MK 1946. szeptember 28. 51 A népjóléti miniszter előterjesztéseit összefogó borítólapon 7. sorszám alatt a mezőgazda­sági munkavállalók társadalombiztosításával kapcsolatos egyes kérdések szabályozását célzó na­pirendi pont szerepel. A kérdésről lásd az [59.] 142, sz. jegyzőkönyv 63. napirendi pontját. 1430

Next

/
Thumbnails
Contents