Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686

50.1946. augusztus 28. ból számítolják le ennek az ellenértékét? Az amerikai hatóságok nem fogadták el ezt a javaslatot, mert bonyodalmas munka és nekik azonnal kell a megélhe­tési lehetőséget biztosítani. Felvette az érintkezést a Gazdasági Főtanáccsal, van-e lehetőségünk ennek teljesítésére. Tény az, hogy nekünk ezt el kell fogad­nunk, mert sokkal nagyobb kár származik a kitelepítés megakadásából. A Gazdasági Főtanács felveszi az érintkezést az amerikai hatóságokkal és a szov­jet kiviteli hatóságokkal a RM megszerzésére. Amerikai javaslatot kaptunk, mely szerint 500 RM-t adnának 50 dollárért, azonnali készpénzfizetésre. Ez igen komoly megterhelést jelent a stabilizáció első hónapjaiban. Megpróbálják az oroszokkal letárgyalni. Ők hajlandók kölcsönképpen beszerezni a magyar kormány részére, aminek a megtérítési feltételeiről később tárgyalnának. Ezt a javaslatot elfogadta azzal a feltétellel, hogy előzetesen információt kérünk, hogy milyen árfolyamon történne ennek a RM összegnek a leszállítása. Az oroszok hajlandók ezt kölcsönképpen beszerezni és a napokban közlik az árfo­lyamot. 17 Dr. Balogh István [államtitkár]: Hozzá kell fűzni, hogy 1945. december végén tartottak minisztertanácsot, amikor még Nagy Imre volt a belügymi­niszter és olyan határozatot hoztak, mintha az kényszerűségből történne, ille­tőleg mintha ez lenne benne a potsdami határozatokban. Ez a konnánynyilatkozat ennek a minisztertanácsi határozatnak a lényegével ellenke­zik. Tehát itt össze kell ezt egyeztetni, vagy közbevető határozatot hozni. 18 [Nagy] Miniszterelnök: Később is tárgyaltak a minisztertanácson erről a kérdésről. Már akkor hoztak határozatot, hogy a potsdami döntést nem kény­szerű döntésnek, hanem lehetőségnek tekintik. Azt kell mondani, hogy a sváb kitelepítés számunkra mégis kényszerű dolog, egyrészt a csehszlovák lakosság­csere-egyezmény hatása miatt, másrészről pedig azoknak a minden oldalról, például Románia felől érkező híreknek [a] hatása alatt, hogy onnan is várha­tunk kitelepítést. Ilyen körülmények között jelenlegi lakosságunk meghagyása mellett nem tudunk a magyaroknak helyet csinálni. Azt a megjegyzést fűzné a megegyezéshez, hogy a végrehajtásra nézve felhívja a figyelmet arra, nem tud­juk, vajon pénzügyi és egyéb körülmények lehetővé fogják-e tenni mind a 190 000 sváb kitelepítését? Amennyiben csak adminisztrációs lehetőségeink engedik, feltétlenül arra kell törekedni, hogy a bűnös svábok kerüljenek elő­ször kitelepítésre, így pl. a Volksbundisták és az SS-isták, értékesebb részük maradjon inkább itt. Ilyen akadályok, mint most, máskor is előfordulhatnak a kitelepítésnél és megtörténhet, hogy kivittük a kis bűnösöket és a nagyobb bűnösök itt maradtak. Éppen ezért, mert a kiszállítás fokozatossága vált szük­ségessé és nem lehet gyorsan lebonyolítani az egészet, az eddigi ipari, gazdasági szempontok mellett figyelembe kellene venni mezőgazdasági, ipari szemponto­17 Lásd az [54.] 137. sz. jegyzőkönyv 2. napirendi pontját. 18 Lásd a 76. sz. jegyzőkönyv 2. napirendi pontját, valamint a jelen jegyzőkönyv 14. jegyzetét. 1251

Next

/
Thumbnails
Contents