Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686
50. 1946. augusztus 28. mind Magyarország, mind Németországnak amerikai megszállás alatt lévő területe a gazdasági és politikai érdekek szem előtt tartásával kell, hogy ezt a kérdést megoldja és ezen az alapon sokkal szorosabb feltételekhez kötötték a kitelepítést. A potsdami szerződésnél 14 nem voltak a pontos feltételek körvonalazva azért, mert úgy látszott, hogy olyan lassan fog menni a kitelepítés, hogy módjuk lesz a megfelelő fogadás előkészítésére. Ezzel szemben azonban a többi érintett ország részéről is az történt, mint Magyarország részéről, hogy körülbelül márciusig csak szállingóztak a szerelvények, attól kezdve azonban hirtelen havonta 20-30-35 szerelvény ment ki és olyan túlzsúfoltság támadt, ami tűrhetetlenné vált. Ezért az amerikaiak egyrészt szabályozni akarták országonként a kitelepítés menetét, másrészt pedig a sváboknak az illetékes ország vagyontárgyaiból felszerelést kívántak adni, hogy ne kerüljenek nem emberhez méltó körülmények közé. Ilyen megállapodást kötöttek a csehekkel is és átadták [sic!] azzal, hogy lényegében ennek értelmében állapodjanak meg Magyarországgal is. Bizonyos eltérések vannak rovásunkra, súlyosabbak a mi feltételeink, de ez magyarázható azzal is, hogy Szlovákia nincs az Egyesült Nemzetek megszállása alatt. A szerződést hosszas tárgyalások után most, augusztus 22-én sikerült aláíratni az amerikai hatóságokkal. A szerződés lényegesebb pontjai: Definiálja pontosan, hogy mit ért egy család alatt, és kiköti, hogy a kitelepítésnél ezeket elválasztani nem lehet. Van olyan része a szerződésnek, hogy 14 A győztes nagyhatalmak potsdami értekezletének 1945. augusztus 2-i zárónyilatkozata kimondta: A három kormány minden vonatkozásban megvizsgálva a kérdést elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságnak vagy egy részének Németországba történő áttelepítésére vonatkozó intézkedéseket kell foganatosítani. (Nemzetközi Szerződések 1918-1945. Budapest, 1966. 656. p.) A történelmi irodalom egy része feltételezi, hogy az állásfoglalás a Szovjetunió kívánságára került bele a nyilatkozatba. Egyrészt — s joggal — arra mutattak rá, hogy a többi csatlós államot, így Olaszországot, Romániát, Finnországot, Bulgáriát — és Ausztriát nem kötelezték hasonló eljárásra, másrészt elismerték, hogy Csehszlovákia és Lengyelország — mint győztes állam sürgethette a nagyszámú német lakosság kitelepítését, de Magyarország részéről ez az igény így nem merült fel. Feltételezték — mint több tény is bizonyította —, hogy ez a szovjet részről támogatott igény a Csehszlovákiából teljes számban kitelepíteni szándékolt magyar lakosság számára kívántak ezzel az intézkedéssel helyet biztosítani. (Lásd többek között Janics Kálmán: A hontalanság évei. München 1979. 148. p.) A Szovjetunió ezzel kapcsolatos kezdeményező szerepe kitűnt többek között abból is, hogy már egy héttel a potsdami értekezlet után 1945. augusztus 9-én felszólította a Szövetséges Ellenőrző Bizottság a magyar kormányt, a legrövidebb időn belül készítse elő 450 000 német kitelepítését. (PIL 274-10-25.) Ezzel szemben az Egyesült Államok kormánya 1946. január 2-án közölte a magyar kormánnyal, hogy nem kell minden németet kitelepíteni, hogy a kollektív felelősség elve nem alkalmazható pusztán azért, mert a népcsoport egyes tagjai náci tevékenységben vettek részt. (MOL XLX-J MI/II.-28.) Az USA ennek megfelelően — már azért is, mert Németország általa megszállt területére érkeztek a szállítmányok — ismételten kérte a magyar kormányt a kitelepítés ütemének lassítására. 1946 júniusától novemberéig gyakorlatilag le is állt a kiszállítás. 1248
