Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008
38. 1946. július 12. [86] 87 [Gyöngyösi] Külügyminiszter előterjeszti javaslatát a külügyi bizottság gazdasági békeprogramja tárgyában. A javaslatot már átdolgozták és a szakminisztériumokkal is letárgyalták. Minisztertanács az előterjesztést elfogadta. 58 pesti követsége által június 18-án átadott szóbeli jegyzéket. Ennek a) pontja rögzítette, hogy az Egyesült Államok jogosult amerikaiakkal kapcsolatosan Magyarországon temetőket létesíteni, kihantolásokat, hullaszállításokat eszközölni. A b) pont hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok mentesül azoknak a jogszabályoknak a hatálya alól, amelyek ezeket a cselekményeket hatósági engedélytől tették függővé s mentesül azok alól a díjak és illetékek alól, amelyeket ilyen esetekben egyébként fizetni kellett. A c) pont arról szólt, hogy e feladatok ellátása céljából érkező személyek szabadon léphetnek be az ország területére, s szabadon hagyhatják el az országot; kérték e személyek valamint felszereléseik, állataik elhelyezésének biztosítását. A d) pont kitért arra, hogy az amerikai megbízottaknak legyen lehetőségük az elhunytak személyazonosságának megállapítása céljából betekinteni a megfelelő polgári és katonai iratokba. A jegyzék e) pontja annak engedélyezését kérte, hogy a kiküldöttek magyar állampolgárokat is meghallgathassanak, illetve eskü alatti nyilatkozatot vehessenek tőlük. Foglalkozott még a jegyzék az elhunyt amerikai személyiségek vagyontárgyainak kiszolgáltatásával és a létrehozni kívánt temető fenntartásának kérdésével. Kérte a miniszter, hogy közölhesse az amerikai követséggel a magyar állam együttműködési készségét, jelezte viszont, hogy a létrejövő megállapodáshoz a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárulására is szükség volt. Fel kívánta hívni az amerikai követség figyelmét arra, hogy a hősi sírok létesítése ügyében Magyarországra érkező amerikai személyek csak a Szövetséges Ellenőrző Bizottság engedélyével léphetik át a határt, s hogy szárazföldi-, vizi- és légiforgalmi járművek esetére is vonatkozik ez a korlátozás. Közölni kívánta továbbá az amerikaiakkal, hogy az elesett katonákr vonatkozó iratokba betekinteni csak a magyar hatóságoknak van lehetőségük, s hogy magánosok meghallgatása esetén is - a magyar jogszabályok értelmében csak a magyar hatóságok előtt tett eskü után van lehetőség. (MOL XIX-I-l-s-12-1946-3952) Budapesten, illetve közvetlen közelében Solymáron létesítették a legnagyobb magyarországi amerikai hősi temetőt. 58 Lásd a [33.] 116. sz. jegyzőkönyv 5. napirendi pontját és a) mellékletét. A jegyzőkönyv mellett található a Külügyminisztériumnak egy 1946. július 10-én kelt (103 518/10/a.-1946. sz.) előterjesztése a háború alatti demokratikus vagy antifasiszta meggyőződésük, illetve magatartásuk miatt, továbbá származásuk vagy felekezeti hovatartozásuk következtében fasiszta rendelkezések által károsított személyek magyarországi vagy külföldön lévő vagyonának visszaszolgáltatása ügyében. Hangsúlyozta az előterjesztés, hogy a háború alatti magyar Külügyminisztérium megakadályozta azt, hogy az angol, az amerikai, a belga, a holland állampolgársággal bíró zsidók magyarországi ingatlanai igénybevétessenek - az igénybevételhez csak olyan esetben járult hozzá, ha a külállam, amelyhez az érdekelt fél állampolgárságánál fogva tartozott, a viszonosságot biztosítani nem tudta. Olyan nemzetközi egyezmény alkalmazását javasolta, amely kimondja: 1. Az üldözés tartama idején létrejött vagyonátruházó ügyletek megtámadhatók. 2. Az üldözötteket a még fellelhető vagyontárgyak birtokába vissza kell helyezni. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a magyar állampolgárságú zsidók elkobzott vagyonát egyes országokban mint német vagyont tartják nyilván - és lefoglalják továbbra is. 3. Lehetővé kell tenni, hogy a zsidó vagyonok összeírása végett hivatalos megbízottak mehessenek a megfelelő államba. 4. Amennyiben a külföldi állampolgárságú üldözöttektől lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak az állam birtokába kerültek, azokat ki kell szolgáltatni az igényjogosultaknak. 966