Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

35. 1946. június 25. [Rónai] Kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter: A méhészeti egyesüle­tekben is igen jól lehet politizálni, ezt a gyakorlatból tudja. [Tombor] Honvédelmi miniszter: Nem akar ennek a kérdésnek a tárgyi részével foglalkozni, csak azt jegyzi meg, hogy illojális volna a miniszterelnök­kel szemben, egy ilyen, mégiscsak demokratikus szabadságokat megváltoztató, rendeletet távollétében elfogadni. Javasolja, hogy várjuk meg a miniszterelnök hazaérkezését. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: Nem lojalitás és illojalitás kérdése ez. A miniszterelnök és általában a kormánydelegáció távollétében az ország külpo­litikai érdekeit sértő dolgok történtek. Ha ilyen már történt és semmit nem csinál a kormány az ilyen esetekkel kapcsolatban, 10 akkor ez inkább illojalitás a miniszterelnökkel szemben és így ennek a rendeletnek elfogadása, eltekintve attól, hogy nem jelent semmi újat, szükséges a fokozottabb ellenőrzésre. Hoz­zájárul ahhoz, hogy a belügyminiszter saját hatáskörében hozzon döntéseket. [Bárányos] Közellátásügyi miniszter: Nem arról van most szó. Az egyesü­letek egész életére történik egy propozíció, amely meglehetősen kényes kérdés, nem helyes, hogy a vagyon tekintetében a belügyminiszter egyedül intézked­jék. Vannak olyan kérdések, amelyeket még meg kell beszélni. Szakasits Árpád államminiszter: Egész sereg jelentést kapott vidékről. Egy nagyon veszedelmes agitáció folyik a beszolgáltatás ellen. 11 Úgy mondják, hogy nem a forint az, amiben nem bíznak, csak meg akarják buktatni a kor­mányt. Tervszerűen szervezik ezt az ellenállást a beszolgáltatással szemben. Úgy lehetne megfogalmazni, hogy a rendelet hatálya egy évig tartana. Ehhez hozzájárulhatna úgy, hogy három hét alatt semmiféle új egyesület ne legyen alapítható. [Tombor] Honvédelmi miniszter: Arra akar reflektálni, lojális, vagy nem lojális, ha most határozunk. Igenis meg kell adni a lehetőséget, hogy a minisz­terelnök hozzájárulásával és jelenlétében történhessen a határozat. [Rajk] Belügyminiszter: Az eddigi szempontokat még ki óhajtja egészíteni azzal, hogy a szervezkedések az ország legkülönbözőbb részein, különböző egyesületek keretein belül folynak le. A 3. § kimondja azt, hogy ez után egyesü­let csak akkor tarthat közgyűlést, ha már alapszabályait bemutatta. Pfeiffer Zoltán [igazságügyi] államtitkár: Jelenlegi jogszabály szerint egye­sülési korlát nincs. Mindenki akkor ülhet össze és tarthat ülést, amikor akar. A belügyminiszteri jóváhagyás a magánjogi tevékenységet korlátozza. Tehát addig nem tevékenykedhet anyagi auktoritással amíg a belügyminiszter az alapszabályokat nem hagyta jóvá. Ez annyit jelent, hogy a jelenlegi rendszer­ben tagdíjat nem szedhet. Az egyesület jogrendszerét felborítja, különösen 10 Lásd a [33.] 116. sz. jegyzőkönyv 1. napirendi pontját és 6. jegyzetét. 11 Lásd a [32.] 115. sz. jegyzőkönyv 44. napirendi pontját. 885

Next

/
Thumbnails
Contents