Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008
33. 1946. június 18. hősies erőfeszítése, megmaradt tőkéjének minden mozgékonysága ellenére sem képes arra, hogy magát akár a trianoni szinten is egy nemzedéken belül restituálja. Ezek nélkül a javak nélkül Magyarország nem a stabilizált szegénység, hanem a forrongó nyomor országa lesz és így nemcsak magyar, de duna-völgyi, sőt európai érdekek fűződnek ahhoz, hogy ezek a javak Magyarországra visszakerüljenek. Nyomatékkal hangsúlyozzuk azt is, hogy a stabilizáció — amelyre a következő pontban térünk ki — a Nyugatra kivitt javak nélkül alig képzelhető el. A magyar kormány ezért kéri a szóban forgó és túlnyomólag magántulajdonban lévő javak visszaadását. Kéri nemcsak azon a jogi alapon, hogy ezek hadizsákmánynak nem tekinthetők, de azért is, mert ez a gazdasági regeneráció elengedhetetlen, bár nem egyetlen feltétele. A magyar kormány tudatában van annak, hogy e javak egy része felhasználtatott és ennek következtében nem bocsátható vissza magyar tulajdonba. Ilyen esetekben a javakat felhasználó országokkal szemben fenntartja kártérítési igényét és kéri a Szövetséges Hatalmakat, tegyék lehetővé, hogy ezeket az igényeket megfelelő módon, belátható idő[n] belül realizálhatóan érvényesíthesse. 4. Stabilizálás A felszabadulástól mostanig eltelt idő gazdasági és pénzügyi politikáját az a sziszifuszi küzdelem jellemezte, amelyet Magyarország annak a teljesíthetetlen feladatnak a megvalósítása érdekében folytatott, hogy a lakosságnak legalacsonyabb szinten tartott megélhetését is alig fedező nemzeti jövedelemből jóvátételre is, újjáépítésre is juttasson. A küzdelem eredménye az egyre jobban elfajuló infláció lett, amelynek továbbfolytatása az egész magyar gazdasági életet összeomlással fenyegeti. A pénzügyi helyzet annyira kritikussá vált, hogy Magyarország kénytelen az összes feltételek megvalósulásának bevárása nélkül a lehető legsürgősebben megkísérelni az államháztartás egyensúlyának helyreállítását és a valuta stabilizálását. Ezek a rendszabályok, amelyektől Magyarország belső békéjének és gazdasági rendjének fennmaradása függ, csak akkor vezethetnek sikerre, ha Magyarország a Szövetséges Hatalmaktól megkapja a szükséges támogatást. A valutastabilizálás sikerének előfeltétele a Nyugatra hurcolt áruk hazahozatala és a magyar közgazdaság szolgálatába állítása mellett olyan arany- és devizakészlet, amelynek segítségével a valuta külföldi értéke biztosítható. Az az arany és devizaösszeg, amely felett Magyarország ma szabadon rendelkezik, mindössze 6 millió dollár. A Szövetséges Hatalmak birtokában van a Magyar Nemzeti Banknak 32 millió dollár értéket képviselő 28 500 kg színaranyat tartalmazó aranykészlete, a szövetségesek által zárolt magyar devizakövetelé850