Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

30. 1946. június 5. 5 [Nagy] Miniszterelnök: Még külpolitikai vonatkozásban van bejelentése. Ismeretes, hogy felvetődött egy nyugati utazásnak a kérdése. Érintkezésbe lépett evégből az illetékes kormányokkal és kedvező válasz érkezett. A mai napon közölte a washingtoni kormány, hogy szívesen látná a magyar kormány küldöttségét. Felhatalmazást kér, hogy ennek az útnak kérdését, lebonyolítá­sát, vagy elhalasztását a közvetlen érdekelt minisztertársaival letárgyalhassa és ilyen megbeszélések alapján dönthessenek a kérdés felett. Számos körül­ményt kell meggondolni. A magyar közvélemény felfogásából kiindulva hiba lenne elmulasztani az utat. Viszont, ha azt látjuk, hogy a várható tárgyalások elé akadályok gördülnének, akkor hiba lenne elrontani az ilyen utazási lehető­séget. Alaposan meg kell fontolni, mert nem hamarosan kerülhet sor hasonló útra. Ha megegyezés lesz, akkor egy újabb minisztertanácson majd letárgyal­ják a részleteket, ha erre megfelelő idő fog rendelkezésre állni. Egyébként közvetlenül tárgyalja le majd a kérdést Rákosi Mátyás államminiszterrel és Gyöngyösi János külügyminiszterrel, akik az utazásban is részt vesznek. [Bán] Iparügyi miniszter: Minthogy Szakasits Árpád államminiszter nincs jelen a Szociáldemokrata Párt részéről, őt kéri a megbeszélésekbe bevonni, egészségi állapota ezt már lehetővé teszi. [Nagy] Miniszterelnök tudomásul veszi az iparügyi miniszter bejelentését, de egyébként eddig is a tárgyalások Szakasits Árpád miniszterelnökhelyettes bevonásával és résztvételével történtek. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 13 6 Dr. Balogh István [államtitkár]: Egyes bizottságok, sőt pártok részéről is felmerült az az érdeklődés, vajon nemzetgyűlési képviselők B-lista alá vonha­tók-e a rendelet a) és b) pontja alapján és a kívánalom az, hogy ne eshessenek a rendelet hatálya alá. 14 Kéri a minisztertanács állásfoglalását. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter véleménye az, hogy a rendelet őreájuk is vonatkozzék, mert nem lát eltérő megítélésre indokot. Dr. Balogh István [államtitkár]: Azon nemzetgyűlési képviselők száma, akik egyben közhivatalnokok, mintegy 40 főt tesz ki. A kérdés megoldódik az összeférhetetlenségi törvénnyel, amelyet egyébként a Miniszterelnökség az I­gazságügyminisztériumban már megsürgetett. 15 Visszás és fonák helyzetet teremtene, ha bizottsági tagok fogják eldönteni a képviselők törvényhozói mi­13 Lásd még a [31.] 114. sz. jegyzőkönyv 73. napirendi pontját és a) mellékletét, majd a [36.] 119. sz. jegyzőkönyv 1. napirendi pontját. 14 Előzményéről lásd a [25.] 108. sz. jegyzőkönyv 1. napirendi pontját. 15 Lásd a [40.] 123. sz. jegyzőkönyv 56. és az [56.] 139. sz. jegyzőkönyv 12. napirendi pontját. 766

Next

/
Thumbnails
Contents