Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Tájékoztató a jegyzőkönyvekről és a kötetről 70

Bevezetés nagyüzemeinek, valamint a nagy malmoknak az államosítását, a demokratikus paraszti érdekképviseleti szervek létrehozását, a közigazgatás demokratikus megreformálását s a parasztság képviselőinek az államigazgatásba való bevo­nását, a magánbankok állami ellenőrzését, a választójogi törvény felülvizsgála­tát, végül a Kisgazdapárt jobboldala elleni fellépést sürgették. 153 Az immáron nem erőszakos, de nagyonis konstruktívnak tűnő baloldali javaslatokat a kisgazda pártvezetés nem tudta elutasítani, jórészt elfogadta azokat a szovjet képviselők ösztönzésére, vagy versenyként maga is ujabb, elsősorban a parasztság érdekeit szolgáló kezdeményezéseket tett. Pártközi és minisztertanácsi üléseken - kompromisszumos formában jóváhagyást is nyert a két oldalról érkezett kezdeményezések jelentős része. 154 Annak ellenére a­zonban, hogy Nagy Ferencék intézkedéseket tettek a jobboldal háttérbe szorí­tására, s hogy más vonatkozásban is balra tolódott a párt politikája, a Baloldali Blokk és a Kisgazdapárt közötti feszültség nem enyhült. Az október-novemberi hetekben a kisgazda politikusok arra törekedtek, hogy a közeli békekötés utáni időre minél kedvezőbb helyzetet biztosítsanak maguknak, ne zárják el — pél­dául államosításokkal — a remélt nyugati segítség igénybevételének a lehető­ségét. Ez határozta meg az október 30-án kezdődött — részletkérdésekben ugyan eredményesnek tűnő, elvi alapvető problémák tekintetében azonban az ellentéteket fenntartó, sőt aláhúzó, végül az úgynevezett „köztársaság elleni ösz­szeesküvési ügyben" kicsúcsosodott — pártközi értekezletek vitáit, amelyek végül kiélezett formában, az „összeesküvési ügy" provokatív tárgyalása révén Nagy Ferenc 1946 novembere utáni kormányának időszakában bontakoztak ki. 155 A válságok sorozata ellenére Nagy Ferenc kormányának ezen időszakát végső soron a Baloldali Blokk pártjai és a Kisgazdapárt közötti viszonyt — a balra csúszó — de végső soron egyensúlyi állapot jellemezte. A válságok mégis az adott időszak meghatározó jelenségei voltak, amelyek ismerete nélkül szinte nem is lehet megérteni a minisztertanács ülésein vitatott vagy csak érintett kérdéseket, illetve a következő korszak történéseit. 156 *** Tájékoztató a jegyzőkönyvekről és a kötetről A Magyar Országos Levéltár 1990-ben vette át megőrzésre a Miniszterel­nökség központi irattárától Nagy Ferenc kormányának tanácskozásairól készí­tett jegyzőkönyveket, s ezek az 1944. december 23. utáni időben keletkezett 153 Szabad Nép. 1946. október 19. 154 Kis Újság. 1946. október 24. 155 Pártközi értekezletek. 292-326. pp. 156 A válságok sorozatáról lásd részletesen Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája. 1944-1947. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1976. 125-234. pp. 70

Next

/
Thumbnails
Contents