Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

27. 1946. május 21. Bereczky Albert [vallás- és közoktatásügyi] államtitkár: Kell, hogy a bizott­ságok részére részletes utasítás szolgáljon, amelyben a politikai magatartás szempontjából is magyarázzák meg, kik a megtarthatók és a rátermettség is értékeltessék. Ebben az utasításban utalni kell azokra is, akik [az] ellenállási mozgalomban részt vettek, vagy önként jelentkeztek az orosz hadseregbe, vagy valamiképpen kitüntették magukat. Ezt feltétlenül honorálni kell. [Tombor] Honvédelmi miniszter: Rendkívül nehéz lenne most ennek a megfogalmazása, de szükségesnek tartja az erre való utalást. [Nagy] Miniszterelnök: Saját kiküldött emberei majd kapnak erre nézve utasítást, írásban, kapnak egy vezérelvet, amit majd felolvasnak a bizottságok tagjainak. [Rajk] Belügyminiszter: Javasolja még a következő szöveget: „az alakítandó bizottságok számát és székhelyét a miniszter a R. 4. §-ának (3) bekezdésében említett határidőn belül közli az igazságügyminiszterrel és a Szakszervezeti Tanáccsal." 10 Minisztertanács a 4. § szövegét azzal fogadta el, hogy a 7. bekezdés 6. sorába a „lehetőleg" szó vétessék fel [az] „olyan arányban" szöveg előtt, a 8. bekezdés 6. sorában ugyancsak a „lehetőleg" szót kell felvenni és az ugyanezen sorban lévő „lehet" helyett „kell" szó veendő fel. A Nyugatra távozott és a rendelet hatálya alá eső személyekkel szemben az 5000/1946. ME számú rendeletet akként [kell] értelmezni, hogy az itt érintett szemé­lyekre teljességében alkalmazandó. 11 Az 5. §-t azzal a módosítással fogad­ta el, hogy a megállapított határidő ehelyütt is 1946. június hó 5. 12 - A 6., 7. §-t eredeti szövegében fogadta el. A 8. §-t azzal a módosítással fogadta el, hogy az 1. bekezdésben megállapított határidő ugancsak 1946. június hó 5. napja. A 2. bekezdés 3. sorában a „tényeket" kitétel után „azonban azt a magatartást" szövegrész veendő fel. 13 10 A „R", vagyis az 5000/1946. ME sz. rendelet 4. §-ának (3) bekezdése már előírta azt, hogy „az illetékes miniszter a jelen rendelet hatálybalépésétől számított negyvennyolc órán belül köte­les a miniszterelnökkel és a Szakszervezeti Tanáccsal közölni, hogy az illető tárcára nézve hány bizottságot kíván alakítani." Rajk László javaslata nem került elfogadásra. 11 A 4. § (7) bekezdésének az említett része arról szólt, hogy a létszámcsökkentést olyan arányban kellett megállapítani „amilyen arányban állt az egyes szakok jelenlegi tényleges létszá­ma a tárca jelenlegi tényleges létszámához". A 4. § (8) bekezdésének a tervezetben szereplő 6. sorában nem található az a rész, ahová a „lehetőleg" szó beilleszthető lett volna. A „kell" szót a létszám „csökkenteni lehet" szöveg „lehet" szava helyébe tervezték felvenni. A Nyugatra távozott — tehát nem a fasiszták által elhurcolt — személyek elbocsátására utalt. Ez közvetve megfogalmazódott az 5000/1946. ME sz. rendelet 2. §-ának (11) bekezdésében is. 12 Az 5. § az 1938 után létesített tárcák esetében a minisztérium elé terjesztett jelentésről szólt, ennek legkésőbbi határidejét jelölte meg az eredeti tervezet szerinti június 15-ei időpont helyett június 5-ében. 13 A 6. § szerint meg kellett állapítani, hogy hány alkalmazott kezdte meg a közsolgálatát 1944. december 22-e után, és ki kellett számítani szakonként, hogy hány fő felelt meg annak a 10%-nak, amelynél többet ezek közül nem lehetett elbocsátani. 688

Next

/
Thumbnails
Contents