Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

13. 1946. március 29. Rákosi Mátyás államminiszter: Nem kell most a beszédben erről sokat beszélni, csak annyit, hogy Magyarország számára rendkívül előnyös lenne gazdaságilag, ha Trieszt Jugoszláviához tartozna. [Nagy] Miniszterelnök: O gondolkozott a trieszti kérdésen és az volt az érzése, hogy jó hatást tenne, ha Jugoszláviát megnyugtatná állásfoglalásunk. Szakasits Árpád államminiszter: A nemzetközi politikának egyik legjob­ban kihegyezett kérdése ez. Mi, kicsinységünkben, hozzá szóljunk-e egy olyan kérdéshez, ami a nagyok asztalán képezi vita tárgyát. Ez meggondolandó. Magának a Trieszt szónak kiejtése nélkül azt kellene mondani, hogy valameny­nyiünket igen nagy örömmel töltene el, ha azok a kérdések, amelyek Jugoszláviá­val kapcsolatban nemzetközi vita tárgyát képezik, Jugoszlávia javára dőlnének el. Rákosi Mátyás államminiszter: Akiket kímélni akarnánk, azok úgyis meg­értik ebből, hogy miről van szó, tehát ez a forma sem jó. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: Az a helyes szöveg, hogy „Magyarország gazdasági érdekei szempontjából örvendetes volna, ha Trieszt Jugoszláviához tartozna." Miliők Sándor kormánybiztos: Még a hadifoglyokról kellene egy pár meg­nyugtató szót mondani. [Nagy] Miniszterelnök: Erről még nehéz megnyugtatólag beszélni. Miliők Sándor kormánybiztos: A Nyugatról való hazaszállítások tömege­sen folynak és a tavasz beálltával megkezdődik az oroszországi foglyok haza­szállítása is. 12 Minisztertanács a miniszterelnök beszédének tervezetét tudomásul vette. [Nagy] Miniszterelnök ismerteti a kormány gazdasági programját, amelyet Gerő miniszter készített el. 13 A bevezetés rendben van. Az nem képezi vita 12 Miliők Sándor hazahozatali kormánybiztos hatáskörébe tartoztak mind a Keletről, mind a Nyugatról hazatérő hadifoglyok ügyei. A Keletről hazatérők gondozását az 1945. november 21-én tartott minisztertanácsi ülés (74. sz. jegyzőkönyv 4. napirendi pontja) kifejezetten hozzá utalta. E kérdésről mégis nézeteltérései voltak a honvédelmi tárcával. A honvédelmi miniszter szerint csak a Nyugatra került deportáltak, hadifoglyok, menekültek hazahozatalával foglalkoz­hatott a kormánybiztos, a Keleten, azaz a Szovjetunióban volt hadifoglyok ügye a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozott. A kérdés egykézbe vételének vitája elhúzódott 1946 októberéig. MOL XIX-A-1-j 1946-XXIII-9135, 9421. Lásd még a [27.] 110. sz. jegyzőkönyv 4. napirendi pontját és 25. jegyzetét. 13 A demokratikus pártok gazdasági programjainak egyesítése révén készített eredeti terve­zetről — és ennek körülményeiről — lásd a [7.] 90. sz. jegyzőkönyv 2. napirendi pontját, 2. jegyzetét és a) mellékletét. Ezt a tervet a Gazdasági Főtanács vitáin, levélváltások, személyes megbeszélések során — de a Kommunista Párt követeléseinek messzemenő figyelembevételével — továbbfejlesztették. A Kisgazdapárt igényeinek megfelelően belevettek néhány agrárjellegű kérdést - és Nagy Ferenc kérésére az egyes feladatok megoldására felelős személyeket, határidő­365 ?

Next

/
Thumbnails
Contents