Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

9. 1946. március 7. messzebbmenő jelentőséget tulajdonítanak ennek a feszültségnek, mint a­mennyit reálisan figyelembe kell venni. Sokan messzemenő következtetéseket próbáltak levonni az egyes jelenségekből és valósággal vészhíreket koholtak. Különösen nagy örömét találta ebben a politikai feszültségben a reakció, ame­lyik szívesen lát zavart a koalícióban együttműködő pártok között. A tegnapi napon a munkáspártoknak és a Szakszervezeti Tanácsnak állásfoglalásával kapcsolatban kiadott egy nyilatkozatot ügy is, mint a Kisgazdapárt vezetője és itt is csak megerősítheti a nyilatkozatnak azokat a kijelentéseit, amelyeket a feszültség enyhítésére, sőt megszüntetésére és a további intézkedések zavarta­lan biztosítására el fognak végezni. 3 Megvannak azok a határozatok, amelyek­nek, ha érvényt fognak szerezni, akkor meggyőződése szerint jelentékeny mértékben ki fogják küszöbölni a zavaró körülményeket. Meg kell azonban mondani azt, hogy nagyon kívánatos a politikai helyzet gyors tisztázása, mert nem csak a közvélemény megítélése szempontjából károsak a szemmellátható differenciák, hanem félremagyarázzák ezt, különösen a vidéken, és a szabad cselekvés olyan lehetőségeit látják a budapesti politikai jelenségekből, amelyek azután nem alkalmasak arra, hogy a központi hatalom akaratának az érvényét 1946 februárjától kezdve a Kommunista Párt egyre határozottabban lépett fel elsősorban a legerősebb koalíciós partnere, a Kisgazdapárton belüli úgynevezett jobboldal ellen. Vidéken a tüntetések sorát szervezte. Rákosi Mátyás a minisztertanács február 28-ai ülésen élesen bírálta a Kisgazdapárt politikáját. Március l-jén a Kommunista Párt Politikai bizottsága határozott hangú levélben szólította fel Nagy Ferencet, hogy a legfontosabbnak tekintett kérdésekben (létszám­csökkentés, államosítás, a gazdagokat megterhelő új adópolitika, a Magyar Nemzeti Bank aláren­delése a pénzügyi kormányzatnak) március 4-éig adjon választ a baloldal igényekre. Nagy Ferenc udvarias, az együttműködést hangsúlyozó, de lényegében kitérő válasza nem elégítette ki a Kom­munista Pártot. (Lásd: PIL 274.f. 3/27. 4-6. és 12-14. pp.) Március 5-én a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Nemzeti Parasztpárt részvételével létrehozta a Baloldali Blokkot. Nyilat­kozatában hangsúlyozta a Blokk, hogy a Kisgazdapártnak csak a demokratikus elemeivel hajlan­dó együttműködni, követelte a közigazgatásnak a jobboldali elemektől való megtisztítását, a földreform védelmét, az olaj- és bauxitbányák államosítását, a fontos üzemek állami ellenőrzését, a bankok állami felügyelet alá helyezését. (A Kommunista és Szociáldemokrata Párt, a Szakta­nács és a Nemzeti Parasztpárt közös nyilatkozata - Szabad Nép. 1946. március 6.) Ennek megfe­lelő értelmű memorandumot adtak át a miniszterelnöknek. A követelések mielőbbi teljesítését sürgetve március 7-én tömeggyűlést tartott a Baloldali Blokk Budapesten a Hősök terén és több más városban is. 3 A Kisgazdapárton belül élénk viták alakultak ki a memorandumban foglaltakkal kapcso­latban. A Baloldali Blokk figyelmeztetése, miszerint nem fogadnak el látszatmegoldást, vagyis, hogy a koalíció léte függ a megállapodástól, másrészt Tildy Zoltán fellépése is hozzájárult ahhoz, hogy a párt vezetői végül lényegében helyt adtak a követeléseknek. Március 6-án az általános politikai követeléseket illetően nyilatkozott a Kisgazdapárt, március 12-én pedig a jobboldalinak minősített képviselők s más személyiségek eltávolításáról szóló válaszukat is átadták a Baloldali Blokknak. Lásd e jegyzőkönyv a) mellékletét. A Kommunista Párt által Nagy Ferenc miniszterelnökhöz írt levélről és Nagy Ferenc válaszáról lásd még a PIL 274.f. 3/27.ö.e. 4-6. és 12-14. pp.-t, a leveleket közli a Pártközi értekez­letek c. kötet, 196-202. pp. 247

Next

/
Thumbnails
Contents