Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár VII. (1419–20) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 37. Budapest, 2001)
az esküdtek úgy vallottak, hogy a vámfizetést Ikreny faluban háború idején rendelték el s ennek alapján Mykohaza-i tributum in ipsa Ikren exigi solitum ius regium fore referendo, idem iuri regio applicare voluerit, mivel azonban ezután a birtok Lajos király ius et potestas-ába került, ő pedig a vámot nem törölte el, sőt azt a birtokkal együtt Lőrinc fiának: János mesternek, István mester atyjának, János mester nagyatyjának és testvérének: Benedek mesternek adományozta, akik azt Miklós országbíró előtt ki is perelték maguknak, továbbá Lajos király mind az adományt, mind az országbírói ítéletlevelet megerősítette, amivel ellenkezőt Mykohaza-i sem tudott felhozni, az Ikren-i vám nem jogtalan, mint Miklós nádor oklevele mondja, Mykohaza-i pedig azt a királyi joghoz tartozónak állította, hanem Lajos király adományából és megerősítésével jogos és törvényes, s a királyi jogot nem illeti meg. ítéletében kimondja, hogy a Mykohaza-i által igényelt vám nem a királyé, hanem mint jogos és törvényes vám a Kanisa-iaké. Hártyán, függőpecsét selyemzsinórjával. DL 10754. (NRA 1017-33.) - (M.) 633 Jún. 9. Zágráb. Zágráb megye bizonyítja, hogy Zs. ápr. 12-i parancsára (304) vizsgálatot tartva visszahelyezte a panaszosokat makkos erdeik birtokába. - Vjesnik 1926. 58. (A zágrábi káptalan 1442. ápr. 6-i oklevelének 1531. nov. 9-i átiratából. Jasztrebarszka város lt.) - (M.) 634 Jún. 9. (an Freitag nach dem phingstag) Jorig Pernner(!) dem erbern weysen Jorigh dem Hofpinter ze Prespurkch. Kéri von ewrs Swager wegen, des Wachtel schuester, hogy adjon neki egyéves haladékot, so wil er ew ausrichten fur all ander lewt. Emlékezzék rá, daz ich die kunigin vast gépéten hab von ewrn wegen, és Wachtel is sokat fáradozott, und die sach zu wegen pracht hat, daz dir zu ainem gelimphen komén. Gondoljon nővére leányára is, das wir die zu ern pringen wellen, und hiet ir hie oben pey dem Vazzer icht ze schaffen ewro nücz wer. Válaszát a levél kézbesítőjével küldje el. Papíron, zárlatán pecsét nyomával. Pozsony város lt. 3377. (DF 241455.) - Bratislava 906, reg. 635 Jún. 9. Aspmer István pozsonyi polgár kölcsön vesz Isserlein brucki zsidótól 18 fekete bécsi dénárfontot, fekete dénárját két magyar bankarttal számítva és zálogul leköti gyümölcsösét. - Magyar-zsidó okit. I. 146. (DL 43441 - Múz. törzsanyag, Véghely-gyűjt.) - Az eredetiben: Ysserlein. - (M.) 636 Jún. 10. A leleszi konvent előtt Kökényesi Erdő fiai és Irholci Tatul átengedik Máramaros megyei uglyai birtokrészük negyedét az Uglyaiaknak. - Mihályi 237. (Leleszi konv. orsz. lt., Acta a. 1419-38 DF 221165.) - Az eredetiben: Tathol, Hawrilla, Waglya (többször), Brathwr, Hawrilla. - (M.) 637 Jún. 10. Végrendelet az arbei ferences kolostornak szóló hagyaték említésével. - Arch. Franc. 1927. 228, említés. (Zára lt.) - (M.) 638 Jún. 10. Udine. Lajos aquileiai patriarcha értesít, hogy Pratai Nocilussius az ellenséget Tolmeinen túl űzte, 700 ember közül 200 elesett, igen sok a fogoly. Gyalogosok küldését kéri. - Notizenblatt 7 (1857) 135, reg. (Velencei kódexből.) - (M.) 639 Jún. 11. (8. die penthec.) A nyitrai káptalan előtt Bychche-i másképp Stredahel-i István fiai: János, Pál, Jakab és Péter eltiltják testvérüket: Lászlót a Pest megyei Bichche, Chapol, Zenthlachlow és Konyo nevű birtokaikért Zs.-tól cserébe kapott Nyitra me-