Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [18.] 198.1947. augusztus 28.

ellenére olyan rendelkezést hoznánk, amelynek értelmében egy része elesik ettől a rendelkezéstől, szembekerülünk a törvény szellemével. [Ries] Igazságügyminiszter: A törvény csak a kezdő és végső időpontot határozza meg, ezen belül a belügyminiszter már korlátozta is az időtartamot. [Rajk] Belügyminiszter: A törvény szerint reggel hét órától este 20-ig lehet szavazni és egy órával esetleg meg lehet hosszabbítani. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: Ebben az esetben pláne nem lehet korlá­tozni. [Bárányos] Földművelésügyi miniszter: A névjegyzék-kivonatnál azt az elnök teljesen saját hatáskörében adja ki, vagy másokkal együtt? [Rajk] Belügyminiszter: Teljesen egyedül. Viszont el kell számolnia vele, holnap már egyébként is lezáródik az egész. A törvényben nincs benne, hogy meddig lehet kiadni ilyen néyjegyzék-kivonatot. O mégis korlátozta az időpon­tot. Rákosi Mátyás államminiszter: Úgy látszik, hogy itt nincs lehetőség vala­mit változtatni, legfeljebb utasíthatja a belügyminiszter ezeket a törvényható­sági szerveket, hogy a lehető legszigorúbban ellenőrizzék és még legkésőbb 30-án délig tegyék meg feljelentéseiket. [Rajk] Belügyminiszter: Amennyiben visszaéléseket tapasztalnak, akkor leváltják a bizottsági elnököt. Utasítást kell adni nekik, hogy a legnagyobb szigorral járjanak el. Azonnal jelentsék, ahol visszaélés történt. [Ries] Igazságügyminiszter: Leváltani nem lehet az elnököt, legfeljebb le­tartóztatni. O vállalja ezt is. A belügyminiszter figyelmeztesse őket, hogy min­den egyes esetet jelenteni fog a törvényszéken. [Bán] Iparügyi miniszter: Csak egy névjegyzék kerülhet egy ember kezébe, amit hozzácsatolnak a szavazatához, tehát itt csalási lehetőség nincs, nekünk mindent meg kell tenni, hogy ebből ne azt vonják le, hogy a választások rendet­lenül folynak le. Minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. 2. [Bárányos] Földművelésügyi miniszter: Tolnát és Baranyát kellett, hogy járja, vagy 30 községben volt, de ott már megyei polgárháború van. Borzalmas a felzúdulás a svábkérdés miatt. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: Csak a svábok között. [Bárányos] Földművelésügyi miniszter: Nem egészen. Már a telepesek 7 is kijárnak deputációba a svábok mellett, valamit keU csinálni. A helyzet az, hogy 7 A kitelepített, vagy összetelepített németek helyére, illetve házukba az ország más részé­ről beköltöztetettekről, esetleg Csehszlovákiából áttelepítettekről van szó.

Next

/
Thumbnails
Contents