Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [16.] 196.1947. augusztus 14.
Előterjeszti 3651/1947. PM IV b. számú javaslatát a tárgyalások legújabb eredményéről. 4 A globális összeget ő 40 millióban gondolta megállapítani, ez a mostani követelésnek kb. a fele. Kéri ebben a kérdésben a minisztertanács határozatát. Úgy gondolná a kérdést megoldani, miután az összeg nagyobb része itt marad Magyarországon (kb. 67%-a), hogy ennek fizetésére csakis a megszállási költségek megszűnte után kerülhet sor. 5 A transzferálásra vonatkozóan is elvi utasítást kér. Javasolja, hogy a jóvátételi kötelezettségek teljesítése utánra kell vállalni. 6 Erre kér bizonyos irányelveket. - Az angol-amerikai jegyzékre 7 van Antos államtitkárnak egy igen helyes választervezete, amit majd ismertetés után kér elfogadni. Antos István államtitkár: Még csak pongyola szöveg áll rendelkezésére. Ismerteti a tervezetet. (Lásd /. alatti mellékletet) 8 A vagyondézsma-rendelet felsorolja a négy magyar-szovjet közös vállalatot. 9 A 17. § szerint a Szovjetunió vállalatait vagyonadó-mentesség illeti meg, a 18. § szerint pedig azokat a szovjet vállalatokat érinti, ahol az érdekeltség az 50%-ot meghaladja. 10 A békeszer4 Lásd a 16/a. sz. mellékletet. 5 Lásd a [8.] 188. sz. jegyzőkönyv 14., a [15.] 195. sz. jegyzőkönyv 3. napirendi pontját, illetve a [17.] 197. sz. jegyzőkönyv 30. napirendi pontját; a megszállási költségekről a [11.] 191. sz. jegyzőkönyv 11/a. sz. mellékletét és 85. sz. jegyzetét. Ez a kötelezettség 1947. szeptember 15-éig, a békeszerződés életbeléptének időpontjáig állt fenn. 6 A jóvátételt a fegyverszüneti egyezmény megkötésétől, 1945. január 20-ától számított hat év alatt kellett volna teljesíteni, 1946. július 27-én a szovjet kormány hozzájárult a jóvátétel törlesztésének nyolc évre való felemeléséhez. 7 Lásd a 16/d. sz. mellékletet. 8 Lásd a 16/e. sz. mellékletet. 9 Az egyszeri vagyondézsma és az egyszeri vagyonszaporulati dézsma tárgyában kiadott 10 130/1947. Korm. sz. rendelet (MKRT 1947. augusztus 20.) nem sorolta fel a négy magyarszovjet vállalatot, csupán a vagyondézsma alóli mentességek eseteit ismertető 2. §-ában említette, hogy mentes a vagyondézsma alól a 11 700/1945. ME sz. rendelet (MK 1945. december 23.) 1. §-a alapján a Szovjetuniónak átadott vagyon, valamint azok a részvénytársaságok, szövetkezetek és korlátolt felelősségű társaságok, amelyekben a Szovjetuniónak az említett rendelet alapján 50% vagyont meghaladó részvény-, üzletrész- vagy törzsbetét érdekeltsége van. Ali 700/1945. ME sz. rendelet a magyarországi német vagyonnak a Szovjetunió részére való átadásáról intézkedett. A 10 130/1947. Korm. sz. rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 183 100/1947. VLT. PM sz. rendelet 2. §-ának 16. pontja sorolta fel a magyar-szovjet vállalatokat, úgymint a „MASZOVOL" Magyar-Szovjet Nyersolaj Rt.-t, a „MESZHART" Magyar-Szovjet Hajózási Rt.-t (hozzávéve ehhez a Magyar Nemzeti Szabadkikötő és Tengerhajózási Vállalat bérleti üzemágát), a „MASZOVLET" Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt.-t és a „MOLAJ" Magyar-Szovjet Olajművek Rt.-t. Ezen kívül megemlítette a vegyes magyar-szovjet részvénytársasággá alakult Alumíniumérc, Bánya és Ipari Rt.-t, a Viktória Vegyészeti Művek Rt.-t, a Tapolcai Bánya és Ipari Rt.-t, a Magyar Bauxitbánya Rt.-t és a Dunavölgyi Timföldipar Rt.-t. A magyar-szovjet vállalatokon kívül megemlítette a végrehajtásról szóló rendeletnek ez a pontja a Magyar Amerikai Olajipari Rt.-t is, hivatkozással az 1933. június 8-án kötött szerződésre. 10 Az egyszeri vagyondézsma és az egyszeri vagyonszaporulati dézsma tárgyában kiadott 10 130/1947. Korm. sz. rendelet 17. és 18. §-a az adó kivetésének, kiszámításának módjával foglalkozott. Feltehetőleg a rendelet 2. §-ának 18. és 19. pontjára vonatkozott az utalás.