Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [15.] 195.1947. augusztus 8.
hogy a pénzügy által jóváhagyott normális létszám keretén belül az üresedésben lévő állások a visszatért hadifoglyok stb. által töltessenek be. Ez a pénzügyminiszter szerint ellentmond a 8100-as rendeletnek, amely a minisztertanács döntését írja elő ilyen állások betöltésénél. Emlékezteti arra a pénzügyminisztert, hogy a legutóbbi minisztertanácsok egyikén a minisztertanács hozta ezt a határozatot, hogy a pénzügy által jóváhagyott normál létszám keretén belül, az üresedésben lévő állásoknál a tárca a saját hatáskörén belül intézkedhet, továbbá a választáshoz kötött állásoknál az előterjesztést közvetlenül a minisztertanácshoz kell tenni. Ennek alapján nem látja jogosnak a pénzügyminiszter érveit és kéri a hozzájárulást, mert enélkül nehezen tudják a vidéki közigazgatást rendbeszedni. [Bárányos] Földművelésügyi miniszter: Az egyetemi képzettségűekre is bizonyos gyakorlat van előírva a megelőző egyévi szolgálat után, most itt egy sokkal kisebb végzettségű személyre még ez a 3 évi gyakorlat sincs előírva. Ez nem logikus. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: De vannak itt kivételek. [Bárányos] Földművelésügyi miniszter: Erről van szó. Az, hogy valakit vármegyei fogalmazóvá kineveznek, előírják az egyetemi végzettséget és legalább 3 évi gyakorlatot, ez helyes. Ez a szöveg azt jelenti, hogy egy községi jegyző, egy félévi szolgálat után is kinevezhető ugyanezekbe az állásokba. [Rajk] Belügyminiszter: A hivatkozás nem helyes. Tudniillik a felszabadulás után ennek a rendelkezésnek gyakorlatában sok helyen ellentmondó intézkedések és kinevezések történtek. Amennyiben nincs képesített pályázó, teljesen laikus embert is megválaszthatnak pl. alispánnak. [Bárányos] Földművelésügyi miniszter: Az indokolás szövegével is ellenkezik a rendelet. [Rajk] Belügyminiszter: Ha mi ezt most így csinálnánk, akkor ezt politikailag nem nagyon tudná vállalni a kormány, mert ez visszacsinálását jelentené annak, amit már addig a kormány rendeletileg kimondott. Sehol ilyen gyakorlati év előírva nem volt, a demokratizálódás érdekében. Ez itt egy motívum, ezt szem előtt kell tartani, de rendeletileg kimondani lényegében nagyon nehéz lenne. 350 ember van, aki kiválóan elvégezte a jegyzői tanfolyamot, az állam rengeteg pénzt költött bele [sic!] és nem tudjuk elhelyezni őket e miatt a rendelkezés miatt. Akkor szüntessünk meg minden tanfolyamot és csak az egyetemeken keresztül lehessen közigazgatási tisztviselőket kiképezni. [Bárányos] Földművelésügyi miniszter: Akkor a szöveg nem jó. Az a kérdés, hogy aki csak egy negyedévig volt állásban, az tényleg megszerezte-e a gyakorlatot? Egyébként is most már 1944 óta eltelt 3 év. [Rajk] Belügyminiszter: Most vagyunk a harmadik évben. Kivéve azokat, akiket választás útján mindjárt az első időben sikerült bevinni a közigazgatásba, nem sikerült senkit behozni. Ezt most már negyedszer hozzák ide. így 2-3