Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [15.] 195.1947. augusztus 8.

Visszatér a 12 jegyzőkönyvtervezet ügyére, ahol 7-ben megállapodás jött létre. Telefonértesítés szerint elfogadták a magyar kormány módosítását a MESZHART-ra vonatkozóan. Nem nyilatkoztak az osztalék-transzfer és a helyi­érdekű vasutak tekintetében. A MOLAJ-ügyben eredetileg azt javasolták a szovjet fél részéről, hogy a royalty felét kapja meg a MOLAJ éspedig akként, hogy ez az 50% nyersolaj alapján számíttassák, tehát a finomításra kerülő meny­nyiség után, míg a másik fele a magyar kormány rendelkezésére állna. Ebből lehetne fedezni a nyersolaj-exportot. Vásárhelyi államtitkár szerint ez az állás­pont elfogadhatatlan, mire szovjet részről visszatértek az eredeti javaslatukra éspedig külön mennyiségként a MOLAJ részére. Itt vetődött fel az időtartam kérdése, ahol a kormány szerint ez a megállapodás 6 hónapi időtartamra köttes­sék, a szovjet fél szerint 1948. július 1-jéig legyen érvényben. A különbség tehát az, hogy a szovjet fél a royalty-nak a MOLAJ kapacitásának megfelelő részét kéri, ami nyilván nagyobb, mint az 50%, ezt abban az esetben kéri, hogyha a finomításra kerülő mennyiség kerül csak kiosztásra. Ez a helyzet a MOLAJ-ügyben. Az infláció alatti tartozásokra vonatkozólag a Szovjetunió javaslata, abban a feltevésben, hogy a 25 milliót nem adják [sic!] meg, a törlesztés módját a következőképp jelölte meg: augusztus-szeptember-október hónapokban 2-2 millió forint, a hátralék pedig 6 havi egyenlő részletekben. Rákosi Mátyás: Ez már írásban is megvan? Jeszenszky Ferenc: Kérdés, legyen-e junctim az Egyesült Izzó és a jóvátételi árak és a 12 jegyzőkönyvtervezet, a német adósságok, a MOLAJ és egyéb tartozások kérdésében? Ha 25 milliót meghaladná ez az összeg, akkor külön kell tárgyalni és ennek kiegyenlítéséről csak április 1. után lehetne szó. Rákosi Mátyás: Melyek azok a kérdések, amelyekhez határozatot kell hozni? Az egyik, hogy belemenjünk-e egy globális összegbe? Ilyen határozatot már hozott a minisztertanács. Arra vonatkozóan, hogy elfogadjuk-e az 50 mil­liót, most még nem kell dönteni. Addig a Pénzügyminisztérium kidolgozza a terveket. Itt nem kell újabb határozat. Határozat kell arra, hogy ragaszkod­junk-e a junctimhoz, az árak revíziója + az Egyesült Izzó kérdésében? Tekin­tettel arra, hogy ezt a javaslatunkat a szovjet már egyszer elutasította, következőket lehet tenni: azonnal adjon be a lrillügyniiniszter két jegyzéket, az egyikben kérjük, hogy az Egyesült Izzót is számítsák be eddigi jóvátételi számí­tásaikba, a másikban pedig kérjük, hogy mivel be akarjuk fejezni ezeknek a vitás kérdéseknek a tárgyalását, a jóvátételi árakat is ez a bizottság, amely jelenleg Moszkvában van, tárgyalhassa le. Mégpedig lehetőleg junctimban, te­kintettel arra, hogy mind a két kérdés Magyarország fizetőképességét érinti és így kétségkívül összefüggésben áll. Ezt a két jegyzéket lehetőleg még a mai nap folyamán át kell adni a szovjet követségen. 25 25 Lásd a [16.] 196. sz. jegyzőkönyv 16/a. sz. mellékletét, illetve II. és IV pontját, továbbá a 16/b. és a 16/c. sz. mellékletet.

Next

/
Thumbnails
Contents