Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [12.] 192.1947. július 24.
támasztottak aggályt és nem kerül összeütközésbe a fennálló törvényekkel sem, tehát jogi aggályokat nem lát fennforogni. A másik szempont az, most végre a rendőrség ott tart, hogy a rendőrségen belül lévő egyes vadhajtásokat le lehessen nyesegetni, feltétlenül szükséges egy fegyelmi szabályzat. Meg kell adni a módot a fejlesztésre. Nem hatalmi túltengést akar biztosítani magának, legfeljebb arról van szó, figyelembevéve az igazságügyminiszter állásfoglalását, hogy elvben fogadja el a minisztertanács és amennyiben felmerülnek jogi aggályok, a további kitárgyalások folyamán, újból minisztertanács elé hozza. [Ries] Igazságügyminiszter: 0 nem akarja megakadályozni a rendőrség fegyelmezését, viszont nem lát abban veszélyt, hogy egy héttel eltolják, addig, amíg meg tudnak állapodni a rendelet törvényes formájában. Rákosi Mátyás államminiszter: Tekintettel arra, hogy szakkérdésekről van szó, kéri levenni a napirendről. [Rajk] Belügyminiszter: Előterjesztését a napirendről leveszi. Minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. 66 77. [Rajk] Belügyminiszter bejelenti, hogy a tárgysorozaton 2. és 3. sorszám alatt szereplő előterjesztését a napirendről leveszi. 67 Minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. 78. [Rajk] Belügyminiszter előterjeszti javaslatát Stagl Miklós rehabilitálása tárgyában. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 79. [Rajk] Belügyminiszter előterjeszti javaslatát Bak E Ferenc rehabilitálása tárgyában. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 66 A Belügyminisztérium előterjesztéseit összefogó borítólapon e tárgynál a következő megjegyzés olvasható: „Ebben az ügyben részletes észrevételt fogok tenni, még a csütörtöki minisztertanács előtt, mert most áll szakszerű kidolgozás alatt a rendelet áttekintése." A Nemzetgyűlés által a kormánynak rendeletek kibocsátására adott felhatalmazásról lásd a bevezető tanulmányt és 160. sz. jegyzetét. A vita arról folyt, hogy felhatalmazási törvényben meghatározott kivételek vonatkoznak-e a tervezett rendelkezésre. Lásd a [14.] 194. sz. jegyzőkönyv 8. napirendi pontját. 67 A Belügyminisztérium előterjesztéseit összefogó borítólapon 2. sorszám alatt Mohács város, 3. sorszám alatt Gyöngyös város tűzoltóparancsnoki állásának betöltésére vonatkozó javaslat szerepel.