Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [11.] 191.1947. július 17.
részét elveszítették volna. Ezt az irányzatot megváltoztatta az 1938:XIII. törvénycikk, mely a gyakorlati irányú középiskolák felállításáról és szervezéséről gondoskodott. A megmaradt szakiskolák legtöbbje e törvény alapján ipari középiskolává alakult át. Nem kívánok ez alkalommal az ipari középiskolák létesítésének indító okaival foglalkozni, bár azok a demokratikus ipari és műszaki iskolapolitikai reformtervek legfőbb kérdéseibe nyúlnak bele, csak rámutatok arra, hogy jelenleg a hármas tagozódású iparoktatási szervezet középső fokozatán lényegében véve három iskolafajta helyezkedik el, mégpedig a szakiskola, az ipari középiskola és a tanítástervében elavult, s emiatt felsőfokozati jellegét elveszített felsőipariskola. Reformtervezetem egyik célja, hogy iparoktatási szervezetünk középső fokozatához tartozó három iskolatípus helyett, egyetlen egységes iskolafajtát létesítsen, a négyéves műszaki középiskolát. A második cél, hogy a magyar iparoktatás történetében jól bevált hármas tagozódású keretet megtartva, gondoskodjunk a felsőfokozatnak eddig is kívánt továbbfejlesztéséről és felső tagozatok létesítésével módot nyújtsunk az ifjúságnak, hogy az eddig külföldön, elsősorban Németországban folytatott gyakorlati műszaki tanulmányokat hazánkban is elvégezhesse. A tervezett iskolafajt elsődleges rendeltetése ugyan a minél eredményesebb és átfogóbb szakmai képzés, de tanítástervének elkészítésénél szem előtt kívánom tartani azt a körülményt is, hogy az ipariskolai növendék alakításra, tökéletesítésre, fejlődésre, nevelésre váró ember, s ennek megfelelően kellő lehetőséget kívánok biztosítani a közműveltségi tárgyaknak is. Az előzetes tárgyalások szerint a műszaki középiskola tanításterve összeállítható úgy, hogy az ebben az iskolában érettségizett tanulók aggodalom nélkül bocsáthatók a gimnáziumot végzett tanulókkal teljesen egyenlő feltételek mellett műszaki főiskolai tanulmányokra. A reformtervezet hivatott egyben a mérnök és technikus cím használatnak a múltban oly sok vitára alkalmat adó rendezetlen kérdésében is bizonyos tisztázódási folyamatot elindítani. Véleményem szerint javaslataim alkalmasak arra, hogy az értékes hagyomány termékeny talaján biztosítsák a hármas tagozódású magyar iparoktatási szervezet egészséges továbbfejlesztését és színvonalemelkedését. Megjegyzem végül, hogy a műszaki középiskola szervezési kérdését a vezetésem alatt álló minisztérium iparoktatási osztálya az Országos Köznevelési Tanáccsal és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium illetékes szakosztályának előadóival letárgyalta. Gépelt, aláírás nélküli egykorú egyszerű másolat.