Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [8.] 188.1947. július 4.

[13.] 12. [Nyárádi] Pénzügyminiszter: Bemutatja a minisztertanácsnak a 9. számú jegyzőkönyv tervezetét. Itt igen jelentékeny eredményt sikerült elérni, mert az eredeti orosz követelés az volt, hogy a magyar kormány által megváltott ma­gánvasúti vállalatokkal megváltott összeg fejében majdnem 50 millió forintot fizessünk. Ok maguk is belátták, hogy másra, mint a járadékra nincs joguk és ennek összege nem lehet több, mint 1 millió forint évente. Olyan értelmű felhatalmazást kér, hogy a valorizáció mérvét tárgyalják le, mert ez itt arany­pengővel van számítva. Végösszeget nem is állapítunk meg, mert évi összegek­ben fizetjük a járadékot. Itt még alkudozni is fognak. Maximum évi 1 millió forintról van szó. Antos államtitkár: Itt is van precedens. [Nyárádi] Pénzügyminiszter: A magyar kormány a szovjet kormánnyal megállapodást létesített 1946. március 27-én arról, hogy az 1945. január 20-án átvett potsdami követelések hogy értékelhetők át dollárra. 23 Ezt meggyőződé­se szerint a jelen esetben nem lehet alkalmazni, mert ezek a járadékok akkor még nem váltak esedékessé, itt tényleg folyamatos kifizetésről van szó. Fenn­tartjuk ennek a megállapodásnak a mértékét, de majd megállapodunk a valori­zációs kulcsban. A Szeged-csanádi vasút kérdését is akarják tárgyalni, amely a Közlekedésügyi Minisztérium véleménye szerint nem áll. Itt vegyesbizottság alakul, amely majd elintézi ezt a kérdést. Minisztertanács a 9. számú jegyzőkönyvtervezetet elfogadta és annak aláírására a pénzügyminisztert felhatalmazta. 24 [14.] 13. [Nyárádi] Pénzügyminiszter: Az egyik félig magánbeszélgetés során Mer­kulov megkérdezte azt, hogy a magyar kormány hajlandó-e és ha igen milyen javaslatot tenne a potsdami pénzkövetelések egy összegben való kifizetése tár­gyában? Mielőtt ezt a javaslatot megtennénk és Ries minisztert informálnánk arról, hogy meddig lehet elmenni ebben a kérdésben, közli: már az, hogy ilyen magánbeszélgetések során megállapították, hogy itt mint 200 millió dolláros problémáról szóló értesülés nem áll fenn, [sic!] a szovjet követelés lecsökkent 137 dollárra. Ez az, amit ők most kérnek, a 3,8 filléres valorizációs alapon. Összes követelésüket 500 millió márkában jelölték meg. A magyar bizottság maximálisan 300 millió márkáig tudna a követeléseknek összegszerűségébe 23 Elírás történt: 1945. január 20-án a fegyverszüneti egyezményre került sor, amelyben a „potsdami követelések"-ről nem lehetett szó. A magyarországi német vagyonnak a Szovjetunió részére való átadásáról intézkedő 11 700/1945. ME sz. rendelet (MK 1945. december 23.) viszont csakugyan a berlini háromhatalmi értekezlet döntésére hivatkozott. Az 1946. március 27-ei meg­állapodás előkészítéséről lásd a minisztertanács 95. sz. jegyzőkönyvének 60. napirendi pontját. 24 Lásd a [6,] 186. sz. jegyzőkönyv 10. napirendi pontját és 6/p-q. sz. mellékletét.

Next

/
Thumbnails
Contents