Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [7.] 187.1947. július 3.

ezáltal el lehet kerülni, hogy az ügy újabb elbírálása az alapeljárásban eljárt bizottsághoz kerüljön vissza s újból kezdődjék az egész eljárás. Természetes, hogy még gyorsított eljárással is két-három hónapig tartana a nyugdíjmegvonások és csökkentések felülvizsgálata, viszont a nyugdíjakat a megvonások folytán már most beszüntették és így az idősebb nyugdíjasok, akik között számos munka- és keresetképtelen személy van, nélkülözéseknek van­nak kitéve. Ezért egyidejűleg gondoskodni kellene arról, hogy azok, akiknek nyugdíjigényét elvonták, három hónapon át segélyt kapjanak. A segély mérve tekintetében a megoldás az lehetne, hogy a megvont utolsó ellátásnak 50%-a folyósíttassék segély címén, a beszüntetéstől számított továb­bi három hónapon át. Ez a megoldás a Pénzügyminisztériumból beszerzett adatok szerint az államháztartást lényegtelenül terhelné meg, mert ha a ren­delkezésre álló eredményeket tekintjük, a három hónapi segély együttesen — az egész állami és önkormányzati igazgatás területén — nem jelentene többet, mint öt-hatszázezer forintot. Ki kell emelni, hogy segélyt csak azok kapnának, akiknél a nyugdíjat teljesen megvonták. Tehát akiknél csak csökkentették a nyugdíj mértékét, segélyben nem részesülnének. Ez indokolt azért is, mert a nyugdíjat ugyanis csak 50% erejéig lehetett csökkenteni. A kifizetett segély egy része nyilvánvalóan meg is térül, minthogy abban az esetben, ha a felülvizsgálat során a nyugdíjigény elvesztését kimondó határoza­tot megsemmisítik, s a hozott határozat értelmében a nyugdíjast továbbra is nyugellátás illeti meg, természetszerűleg a nyugellátás összegéből a segélyt le kell vonni. A most elmondottak figyelembevételével készült a csatolt rendeletterve­zet. A tervezet ellen a megtartott tárcaközi értekezleten érdemben észrevétel nem merült fel, az egyes rendelkezésekkel kapcsolatban tett és az értekezleten elfogadott változtatásokat, illetőleg kiegészítéseket pedig a tervezetnek megfe­lelően keresztülvezettem. Végül megjegyzem, hogy a tárcsaközi értekezlet megtartása után a honvé­delmi miniszter átiratban kérte, hogy a 3. §-ban 76 a méltányosság gyakorlására felhozott példaszerű esetek között a „hadigondozottság"-ot is vegyem fel. Ehhez képest ezt utólag a szövegbe beiktattam. 76 A rendelettervezet — így kiegészített — szövege szerint a javasolt bizottság megsemmisít­hette volna a 6800/1946. ME sz. rendelet végrehajtása során hozott határozatot, ha a nyugellátás csökkentését vagy a nyugdíjigény elvesztését — az eset körülményeire (pl. hadifogság, elhurcolta­tás, hadigondozottság, munkaképtelenség, életkor stb.) figyelemmel — az illetékes minisztérium meghallgatása után indokolatlannak találja.

Next

/
Thumbnails
Contents