Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [4.] 184.1947. június 19.
A jelen Jegyzőkönyv aláírásától számított 15 napi záros határidő áll a Vegyesbizottság csehszlovák tagozatának rendelkezésére abból a célból, hogy a Bizottság magyar tagozatával 3 példányban közölje az Egyezmény I. cikkéhez tartozó Függelék (3) bekezdése alá eső személyek jegyzékét. Ennek a jegyzéknek meg kell jelölnie a szóban forgó személyek utolsó magyarországi lakóhelyét és azt az időpontot (év és hónap), amikor a határt átlépték. A jegyzéket ezen személyek utolsó lakóhelye szerint a községek betűsoros rendjében kell elkészíteni. Az előző bekezdésben említett jegyzék átvételétől számított 30 napi záros határidő áll a Vegyesbizottság magyar tagozatának rendelkezésére abból a célból, hogy a Bizottság csehszlovák tagozatával, az indokok megjelölése mellett közölje azokat a kifogásokat, amelyeket a jegyzékben felvett esetekkel szemben támasztani kíván. A Vegyesbizottság csehszlovák tagozata által előterjesztett jegyzék és a Bizottság magyar tagozata által tett észrevételek ismeretében, a két kormány képviselői megállapítják azokat az elveket, amelyeket az egyes esetek elbírálásánál a Vegyesbizottságnak követnie kell. A Vegyesbizottság ezen elveknek vele történő közlésétől számított 30 napon belül dönt. Az egyezmény IV cikkének értelmezése és végrehajtása 17. § Azoknak a személyeknek a száma, akik az Egyezmény I. cikke szerint áttelepülésre jelentkeztek, a természetes népmozgalommal együtt (a nyilatkozat aláírása után történt születések, elhalálozások és házasságok) változik. A Vegyesbizottság csehszlovák tagozata ezeknek a változásoknak a jegyzékét minden hónap végén közli a Bizottság magyar tagozatával. Megegyezés áll fenn arra nézve, hogy az elhalálozások semmiképpen sem érintik az elhalálozott, mint családfő által az Egyezmény I. cikkéhez tartozó függelék előírásainak megfelelően felesége és gyermekei nevében tett nyilatkozat érvényességét. A nyilatkozat megtétele után született gyermekek, valamint a nyilatkozat megtétele után férjhez ment nők hozzászámítandók az Egyezmény I. cikke és az ahhoz tartozó függelék (1) bekezdése szerint nyilatkozatot tett személyek számához, mindazon következményekkel együtt, amelyek az Egyezményből folynak. Ez a rendelkezés nem érinti a vegyesházasságokat érintő fentebbi rendelkezéseket.