A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

nevelje a párttagságot. A nevelés kérdése nem vonul végig sehol se, és ezt én szeretném, ha belevennénk, hogy neveljék, mert a nevelés kérdése az egész oktatás, a pedagógiai vonal a pártoktatáson keresztül rendkívül fontos. Meggondolás tárgyává tenném, hogy emellé, vagy ez elé, hogy „hirdesse és népszerűsítse a pártot", hogy nevelje a párttagságot, ezt a szót bele kellene írni. FOCK JENŐ elvtárs: Orbán elvtárs, utána következő felszólaló Kreszán elvtárs. ORBÁN LÁSZLÓ

75 elvtárs: Kedves elvtársak! Egyetértek az irányelvekkel, azokat helyesnek, jónak tartom. Különösképpen azért, mert az ellenforradalomnak a tapasztalatait is, és az ellenforradalom óta eltelt néhány év pártmunkájának, politikájának a tapasztalatait is helyesen, jól foglalja össze. Ez különösen fontos azért is, mert a kongresszus iránt nagy érdeklődés lesz az egész nemzetközi kommunista mozgalomban. Végeredményben ez az első kongresszusunk az ellenforradalom óta, és nyilvánvalóan a testvérpártok várni fogják, hogy részben az ellenforradalomnak, de részben az ellenforradalom óta eltelt időnek is, pártmunkának, politikánknak a tanulságait a kongresszuson ismertessük meg nemcsak az ország népével, hanem a testvérpártokkal is. Én azt hiszem, a legfőbb erénye a dokumentumnak az, hogy sikeresen oldja meg e feladatot, az ellenforradalom és az ellenforradalmat követő évek politikájának, pártmunkájának a tapasztalatait helyesen rögzíti. Néhány kérdést szeretnék felvetni. Az egyik az, hogy én is egyetértek Cservenkáné elvtársnővel és még egy-két elvtárssal, akik arra utaltak, hogy a pártszervezetek közvetlen feladataival kapcsolatosan kissé hiányosnak tartják a dokumentumot. Ezzel én is egyetértek. Gondolkoztam rajta, és felvetődött bennem, hogy vajon nem függ-e ez össze bizonyos fokig a dokumentumnak a szerkezetével. A dokumentumnak a szerkezete azt a megoldást választotta, hogy az ellenforradalom és az azt követő időket történetileg veti fel, és ott az elvi tanulságokat nem érinti. Ellenben, az elvi tanulságait az ellenforradalomnak is, és az ellenforradalmat követő éveknek is a következő, a II. fejezetnél oldja meg, és összekapcsolja a pártszervezetek feladataival. A

II. fejezetnek tehát lényege az ellenforradalom és az azt követő évek politikájának elvi tapasztalatai, plusz a pártszervezeteknek a feladata. Tehát két ilyen problémát kapcsol össze a dokumentum. Ennek megvan egy nagy előnye, elkerüli az ismétlést, ami bizonyos fokig óhatatlanul előállna abban az esetben, ha a két feladatot külön tárgyalná. Az előnye az is, hogy így a pártszervezetek feladatával kapcsolatos részt egy magas elvi színvonalra emeli, és kiküszöböli azt a veszélyt, ami a pártszervezetekkel kapcsolatos résznél gyakran szokott előállni. Ilyen aprólékos gyakorlati, prakticista feladatokba fullad bele. Úgyhogy ez így jó, és ez erénye és érdeme. Ellenben bizonyos veszéllyel jár ez a struktúra, és úgy érzem, hogy ezt a veszélyt nem tudta kiküszöbölni. Ez a veszély éppen az, hogy az elvi tanulságok mellett, az elmúlt periódus elvi tanulságainak az elemzése mellett nem sikerült eléggé konkréten a pártszervezetek feladatait megmutatni, és ezért nem eléggé mozgósító jellegű ez a rész. Nézetem szerint kétféleképpen lehet ezen segíteni. Vagy úgy, hogy csinálni egy bizonyos strukturális változást, különválasztani a történelmi rész után az ellenforradalom és az azt követő évek elvi tanulságait, és egy rövid részben összegezni a főbb tanulságait az ellenforradalom és az azt követő résznek, és hagyományos módon a végére tenni a pártszervezeteknek a feladatait. Meg kell mondani, hogy általában véve kommunista pártok kongresszusainál hagyományos az szo134