A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Aztán a másik oldal, a testvéri segítség, azt is csak anarchikusán tudtuk kérni. Muszáj megmondani, mert nem érti a Kiss elvtárs az akkori munka és a mostani munka között a különbséget. Kint volt az én Apró kollégám Moszkvában egy gazdasági tárgyaláson. 70 Az én fejem tele van a munkástanáccsal, meg mindennel, ami akkor volt, meg még lövöldöztek hol Salgótarjánban, hol Tatán, hol itt, hol ott, hol amott. Mondom, menj isten hírével, rossz helyre nem megy, hát rendes embe­rek vannak ott, abból rossz nem jöhet ki. Később tudom meg, hogy ők mi az ördöggel mentek oda, hogy kimentek egy ilyen tervvel, képzeljék ezt a tervet, hogy ha másfél milliárd rubelt kapunk, akkor ezt csináljuk, ha egy milliárdot, akkor azt csináljuk. Hát hol itt a koncepció? Hol itt az átgondolt terv? Tiszta szerencse, hogy megadták a másfél milliárdot, amit ők kértek akkor, hanem annál jóval kevesebbet, [sic!] de még mindig jóval többet adtak, mint ami nekünk akkor életszükséglet volt. így dolgoztunk négy évvel ezelőtt. Most lehet sok hibát elmondani, de ha az ember felteszi a kérdést, hogy évről évre rosszabb vagy jobb, nem mondhatom azt, hogy évről évre rosszabb, akárhogy szidom azt a praxist. Mert azért egyenletes volt, nem hirtelen jött ez rendbe, ahogy ez kinézett 1956 végén, még jobban hason­lított hozzá 1957 első felében és így tovább, és így tovább. Minden tervet hatszor kellett átírni, minden számot, és szinte impresszionista számokkal dolgoztunk. Valamire azt mondtuk, 16%, akkor jön egy ember, és azt mondja, hogy négy és fél, akkor két hétig négy és fél volt. Akkor mondják kilenc és kettő, jó, kilenc és kettő, mire mi ezeken eligazodtunk, és nem így dolgoztuk ki, ez javult azóta - erről nem szabad megfeledkezni. De azt kijelenthetem, habár csökkenő mértékben is, de mindig jelen volt egy következetlenség a végrehajtásban, amellett, hogy én állítom, hogy az alapvető célkitűzéseket végrehajtottuk a gazdaságpolitikában, mert ugya­nezt az életszínvonalra is ki lehetne terjeszteni, másoknak a kellemetlen emlékeit felemlegetni, de ez ugyanaz, persze vissza, nem úgy, ahogy mi akartuk, és még csak nem is úgy, ahogy a munkásközvélemény akarta. Ezt én 1958-ban sokszor felvetettem gyűléseken, mert az eredeti tervek sze­rint csak 8%-kal emeltük volna, aztán lett 16%. Ott el tudtam volna fogadtatni, hogy jobb lett volna elsőre 8%, és a munkások is megértették, persze könnyű volt megérteni, mert a 16 már a zsebükben volt. De ők megértették volna a 8-at is akkor. Miért? Azt mondják az ellenséges rádióadó állomások, hogy a valamivel jobb élet — most már nem mondják, de két évig mondták — szerintük az ellenforrada­lom eredménye. Ez nem igaz. De azért mi is egy kicsit az ellenforradalom, a bajok nyomása és hatása alatt jártunk el akkor, különösen abban a részében, ami különb­ség a 16 és 8% között volt. Azt már nem tudom megmondani, hogy ki hánnyal toldotta meg azt a 8%-ot. A bajok, meg az örökség, amit hátulról, meg a régi vonalról kaptunk, meg az ellenforradalmi nyomás, meg a zűrzavar az emberek fejében, az nyomást gyakorolt, és bizony így dolgoztunk. Úgyhogy persze nem az ellenforradalom eredménye volt az a 16%, de valahogy az az anarchikus helyzet is szerepet játszott, hogy a 8% 16% lett. No, megvolt a 16%, mondtuk, szilárdítsuk meg, de jött is hozzá mindjárt 2,3%. Még abban a helyzetben is, mikor azt mondtuk, hogy nem lesz bérnívó emelkedés, és abban az évben is 2,3%-kal emelkedett, mikor januárban ezzel kezdtük a Parla­mentben. El is fogadták, és mégis lett közben. Most megint lett a 6 helyett 9. számítsák csak össze, a béremelés valamikor december első hetében született 1956-ban, de a termelőmunka nem akkor kezdődött, a termelőmunka kicsit később kezdődött, és nekünk itt mégis párhuzamba kell a két folyamatot hozni. Hiába, 976

Next

/
Thumbnails
Contents