A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

elmondani a parlamentben.

66 Hát ez, elvtársak, mégsem jó. De most ennyit ezekről a kérdésekről. Azt gondolom, hogy ezek nemcsak gazdasági kérdések, most már fontos pártpolitikai kérdések, a pártegység, párt és a tömegek kapcsolata és a párt tekintélyét érintő kérdések. Ezt most már nekünk, elvtársak, azt hiszem, így kell kezelni. Szeretnék állást foglalni a következő kérdésekben. Az egyik ez az életszínvonal. Azt gondolom, elvtársak, hogy ehhez nem kell és nem helyes hozzányúlni, ehhez az életszínvonalhoz. És nem tartom helyesnek, hogy itt különböző ilyen részkérdésekkel hozakodunk elő, cigaretta, meg egyéb, mert nem ez a megoldásnak útja. A megoldás útja tényleg azoknak a határozatoknak, amiket hoztunk, azoknak a végrehajtása. És most egy ilyen intézkedések sorozata,

67 elvtársak, nem azt bizonyítja, hogy mi az elmúlt négy év alatt nagyon jól dolgoztunk, hanem egy kicsit azt mutatná, hogy igen, ti azt mondjátok, hogy jól dolgoztatok, de hát akkor miért kell hozzányúlni a mi életszínvonalunkhoz. Mert ezek az intézkedések elsősorban fájnak, elvtársak, az 1500-1600 forint átlagkeresettel rendelkező munkásosztálynak. És nem értik meg a munkások, miért kell csak nekik fizetni. Sokan fel vannak háborodva azon, hogy ingyen laknak az emberek a munkásszállóban. Hát tényleg ezen is javítani kell, elvtársak, át kell gondolni mindent, először politikailag alátámasztani, megmagyarázni, és ha tényleg szükséges, akkor intézkedünk. No de mi az, hogy ingyen lakik valaki a munkásszállóban? Tessék, próbálja meg valaki, lakjon a munkásszállóban. A családja ott, ő itt, két helyen kosztolni, utazni, hát ez nem ingyen lakás, kedves elvtársak. Hát vannak ilyen érvek is. Nem egyértelmű, hogy ingyen laknak. Tényleg van egy csomó ember a munkásszálláson, aki nem érdemli meg, hogy ott lakjon, nem érdemli meg, hogy ingyen lakjon, meg ennyit fizessen. Hát azért a zöme nem ezt jelenti, A zöme azt jelenti, hogy távol van a családjától, és egy héten vagy négyszer, vagy egyszer, vagy egy hónapban egyszer hazautazik, és bizony ez, elvtársak, sokba kerül két helyen családot fenntartani. Ez sokba kerül. Na most, van ennek az egész életszínvonalnak olyan oldala is, elvtársak — azért ne áltassuk magunkat —, a paraszt azért még mindig nem lelkesedik, még nem tapsol azért a termelőszövetkezetnek, és tényleg majd most kezdi megismerni, hogy mi az a közös, amikor majd a megszilárdítás sokkal nehezebb munkáját kell végrehajtani, mint az átszervezésnél. Na de ha most a munkástól különböző címeken elveszünk, és duruzsoljuk a fülébe, hogy ennyivel és ennyivel emelkedett az életszínvonal, akkor azt a következtetést vonja le, hogy a fene egye meg azt a mezőgazdaságot. Meg egy darabig megérti, amit a Kádár elvtárs mondott, azt megértette, hogy neked kevesebb a fizetésed, több lehetne. De amikor már effektíve hozzányúlunk, és ezek az intézkedések a munkásrétegeknél 6-8-10%-ot jelentenek életszínvonalban — mert a norma, mert az egyebek, ha az egy embert érintenek —, az nagyon sokat jelent, akkor már nem úgy fog nyilatkozni a dolgokról, vagy hozzá viszonyulni. Vidéken sem elég szilárd még a tsz-ek mellett a hangulat, még a munkásé se legyen szilárd? Nem jó, hogy félszívvel áll neki a dolgoknak, kicsit bizalmatlan lesz, mert, elvtársak, ha egy milliárdot elveszünk tőlük, az ötmilliárd kárt okoz. Ezt már megtanultuk. De ez csak gazdaságilag. Aztán a politikai bizalmatlanságról, meg egyébről ne is beszéljünk. Úgyhogy ennek az egész dolognak sok oldala van. Én el tudnám képzelni, hogy külön ezt a kérdéskomplexumot nézzük meg. És ha tényleg hiányzik, elvtársak, illetve tényleg sok a vásárlóerő, hát akkor, ha el kell vonni, 967