A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

eredmény-számokat, mert olyan benyomást kelthet, mintha ez egy olyan puszta dicsekvési lista volna. Azt hiszem, ebben helyes volt Török elvtárs észrevétele. Felvetődött, elvtársak, amikor szövegeztük a határozatot, hogy mit csináljanak a tömegek? Azt mondtuk, hogy ez nem lesz elég, mert ha a tömegnek kiosztjuk a feladatot, hát osszunk ki valamit magunknak is, azért vettünk megint bele központi feladatot is. Lehet, hogy a szándék ellenére így alakult, de ilyen dicsekvésszerű törekvés nálunk nincs. A munkásosztály helyzetéről szóló határozatnál is legelőször a központ felé szóltunk, kritikai megállapításokat szögeztünk le. Én azt hiszem, hogy Török elvtárs véleményét figyelembe lehet és kell venni, hogy más ilyen nagy megnyilvánulásoknál ne legyen az egész ilyen csupa jót konstatáló dolog, hanem az egyes meglévő problémákat vessük fel egy kicsit bátrabban. Egyébként a parlamenti ülésnél még kell igazítanunk, mert a frakció-vezetőség

97 nagyon vaskézzel fogja a képviselőket, és nem akar hajlani arrafelé, amerre én tanácsoltam, meg mások is. Engedjük őket beszélni, lehet, hogy mond öt értelmes dolgot és egy butaságot, hát nem dől össze a Parlament ettől, s majd kiigazítjuk. Mert nagyon fontos államérdek fűződik ahhoz, hogy ez egy eleven testület legyen, ezért itt egy kicsit bátrabban kell dolgozni. Ertem ezt úgy, hogy maguknak a főbeszámolóknak is bátrabbaknak kell lenniök, kritikusabbnak és önkritikusabbnak is, és kicsit jobban engedjük az embereket a szívük szerint beszélni. Nem történik abból semmiféle szerencsétlenség, majd kijavítjuk, és utána jobb lesz. Ha ez a dokumentum ilyen dicsekvő benyomást kelt, tegyenek javaslatot, hogyan változtassunk rajta, mert máskülönben így fog maradni, mert a szerzők tovább is dolgoznak rajta, és már mondtuk is, hogy nekünk tetszik, mert mi csináltuk! (Derültség.) Nem vettük észre, hogy egy kicsit önkritikusabbnak kell lenni. Elképzelhető, hogy az életszínvonal-megállapításnál egy mellékmondat sokat tudna változtatni, pl. hogy ennek megállapítása mellett mi tudatában vagyunk annak, hogy bizonyos dolgozó rétegek helyzete még nem ideális. Nekem ideadták azt a levelet, amit a Központi Bizottság küldött a nőknek ma estére. Ott olyasmi volt, hogy kedves édesanyák, leányok, asszonyok - mindenki kedves volt, továbbá az, hogy a felszabadulás után vagy óta megszabadultak anyagi gondjaiktól, és boldog élet lett a részük. Én ott beleírtam valamit, mert ott jobban észrevettem, hogy dicsekvő, mint itt. (derültség) Azt mondtam, hogy az anyagi gondoktól nem szabadult meg, mert még egy milliomosnak is vannak anyagi gondjai, nemhogy e

&y dolgozó asszonynak, de a létbizonytalanság nyomasztó gondjaitól megszabadult, és az élete, ha nem is boldogság, de jobb élet lett. Ezt már szívesebben elfogadom. Ebbe a határozatba is bele lehet valamit írni, hogy vannak bizonyos dolgozó rétegek, amelyeknek a helyzetén javítani kell. Egyébként ami a kérdést illeti, én egyetértek itt Molnár elvtárssal, sajnos ez komplikált dolog, ez a nagy család, mert hát itt az a bizonyos két elv ütközik. Erről mi már beszéltünk, hogy egy világért ne kövessük a jugoszlávokat, ahol az sült ki, hogy több a haszna, ha otthon marad családot szaporítani, mintha bemegy a műhelybe, mert azért egy hónapban csak 10 000 dinárt kap, ha meg otthon szaporít, akkor 12 000-et. Hát ezt nem lehet csinálni. Ez nem szocialista ösztönzés a termelés irányába. De itt van most ez a családi pótlék,

98 azt hiszem, még mindig nincs meg a végső döntés. Ezt, mint eszközt, fel kell használni arra, hogy az általunk megnevezett kategóriáknak tényleg érezhető segítséget adjon, s majd 1959 végén a mérlegkészítésnél újra megnézzük, de év közben nem tudunk nagyon sokat csinálni. Nem volnék ellene, hogy jelezzük, hogy mi még itt látunk problémát, hogy az 77