A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

a sertéseknél nagyon alacsony, nem éri el az évi tízet. Egy sor negatív jelenség van, a tenyésztésben pl. hiába állítottunk be jóval több anyakocát, még annak a szaporulata nem úgy jelentkezik a termelőszövetkezetben, mint ahogy az egészséges lenne. A felvásárlás területén: egész évben azt éreztük, hogy — az élelmezésügyi miniszter elvtárs, azt hiszem, nem haragszik meg — kicsit ijesztgetnek bennünket az Élelmezésügyi Minisztérium részéről. Azt mondják, hogy ezt sem lehet, azt sem lehet, s ilyen dolog van, amely véleményem szerint nem egészen megalapozott volt. Ilyen pl., hogy ezer vagonnal kevesebb kenyérgabona termett, 600-620 vagonnal többet vásároltunk fel. Ilyen, hogy burgonyatervünket a múlt héten már teljesítettük, és még kb. 1000-1500 vagonnal tudunk adni burgonyát. Kukoricatervünket is teljesíteni fogjuk. Ami a felvásárlási lemaradást illeti: elsősorban sertés, baromfi területén van. Mi vizsgáltuk a háztájival kapcsolatos lehetőségeket is, és nem könnyű ez. Sok helytelen szemlélettel kellett megküzdeni, többek között olyannal is, amit véleményem szerint Kovács elvtársék nem elég alaposan néztek meg, ez egyébként jó apparátus — mert állítom, a legjobb felvásárlási apparátus az állatforgalmi apparátus —, de náluk is megvan az a szemlélet, hogy nincs ott a takarmány, ahol az állat. Ez egyszerűen nem így van. A kukorica vetésterületének 38%-a a háztájiban van, a prémium, a részesművelés címén, a másik 20%-a kijön, [sic!] Alapjában véve úgy néz ki a helyzet a kukoricát illetően, hogy kb. 40% az, ami a közösben van és 60% az egyén birtokában. Megvizsgáltuk az állatforgalmiakkal együtt pár községet, konkrétan pár parasztcsaládot, beültettük őket az autóba, pl. a mezőgazdasági osztályvezetőnk oda vette őket maga mellé, kiment, találomra benyitott a házakhoz. Mindenütt volt hízott sertés is, és takarmány is hozzá. Gyakorlatban tehát széjjelvertük ezt az elméletet, és pont tegnapelőtt hívtuk össze a tanácsot és az állatforgalmi apparátust, ahol bebizonyítottuk nekik, hogy igenis van takarmány, csak más problémák játszanak itt közre, nem pedig ez a dolog, ami egyébként azt eredményezte, hogy az állatforgalmi apparátus és a tanácsapparátus között bizonyos feszültség van. Nagyon helyesen a Tanács titkársága —" a Minisztertanács Titkársága — szorítja most a tanácsokat, hogy kicsit többet foglalkozzon a felvásárlással. Mivel nehézség van, nem azt nézik, hogy hogyan lehetne összefogni az erőket, hanem azt, hogy a másikat okolják. A tanács okolja az állatforgalmit, az állatforgalmi a tanácsot. Olyan dolog kétségkívül közrejátszik, hogy magas a szabadpiaci ár, azért, mert Csongrádból, meg egyéb helyekről megjelentek kukoricáért. Szabadpiaci áron a csöveskukorica 170-190 Ft. Az is igaz, hogy a süldő ára változatlanul 18 Ft. A hízónál nálunk is vannak olyan jelenségek, hogy kötnek le 20-22 Ft-tal, de nem olyan sokan, kb. 300-ra tehető, akik lekötöttek. A megyében még le nem szerződött hízósertés kb. 10 000. Ezek bizonyos értelemben hozzájárultak, [sic!] Tettünk különböző kísérleteket. Ilyen pl., hogy Jután azt mondtuk, egy mázsa árpát, három mázsa burgonyát, egy mázsa kukoricát kap a háztájira, ha leszerződik az állammal. Olyant is tettünk, hogy Nagyszakácsiból három sertésből kettőt kell leadni, és hat mázsa takarmányt adunk hozzá. Kiszámítottuk, hogy a termelőszövetkezet azért ne csapódjon be, minden sertésen, hízott sertésen 200 Ft-ot keres a szövetkezet, természetesen állami áron számítva a kukoricát. Aztán háztájiba kiadtunk borjút pl. Göllén. Kiadtunk kb. mintegy 200 borjút a háztájiba. Van ilyen törekvés. Véleményünk szerint az szükséges hozzá, hogy az erőket jobban összefogjuk, s 813