A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

minden skálája található az ország területén: célprémium, különböző dolog, és sok esetben a premizálásnak a nyilvántartása nincs megoldva. Épp azért ebben az évben nagyon kell vigyáznunk nekünk az agitációs munkában is, hogy nem az egy munkaegységre eső jövedelmet kell nekünk hangoztatni, hanem az egy tagra eső jövedelmet. Az egy tagra eső jövedelem magában foglalja a prémiumként kiadott terményeket is, és így növekszik az egy tagra jutó érték. Ilyen szempontból kell figyelembe vennünk, és ugyanakkor meg kell alaposan vizsgálni tényleg a meglévő gyenge termelőszövetkezeteinket, hogy gyengék-e azok, vagy pedig spekulatív módon a tagoknak a jövedelme nőtt, könyvelésen nem futott keresztül, és ezért került gyenge helyzetbe, ezért keletkezett mérleghiány. Ezt a csoportot szét sem lehet zavarni, mert az ő számítása megvan. Egy példát szeretnék elmondani, hogy hogyan jelentkezik ez. Az egyik községünkben, Tivadar községben, ahol jelentős diótermés van. A diót a fán osztották szét, nem verték le, a fán osztották szét. A jószágtenyésztőnek, az állattenyésztőnek jutott 29 kg dió. Meg is kapta a fát, kijelölték a fát, ő nem foglalkozott vele, eladta az elnöknek 1000 Ft-ért, az elnök se szedte le, a másik községben egy spekulánsnak, aki foglalkozik kereskedelemmel, eladta 3000 Ft-ért. Az a spekuláns megvette a diót a fán 3000 Ft-ért, ez annyit jelentett, hogy nem 29 kg dió volt a fán, hanem sokkal több. Ez egy tagnál jelentkezik, mert legelőször az állattenyésztőt 324 Ft-tal terhelték meg a nyilvántartásban, aztán 3000 Ft a diónak az értéke, a spekuláns is keresett rajta, azért vette meg, s ha minden tagra átszámítjuk, akkor megtaláljuk, hogy hol van a mérleghiány. Lényegében a szövetkezetben mindenki jól járt, mindenki nyert rajta valamit, mégis a csoport mérleghiányos lett. Az a javaslatom, hogy nagyon alaposan meg kellene nézni minden gyenge termelőszövetkezetet, hogy tényleg a gazdálkodásból adódik-e a jelentős mérleghiány, vagy pedig más, ilyen módon jelentkezik, [sic!] Szeretném egy dologra felhívni a Központi Bizottság figyelmét. Nagyon örvendetes és nagyon sokat javult a helyzetünk, hogy tényleg ilyen jó szakembereket elnöknek, agronómusnak, könyvelőnek kaptunk termelőszövetkezetekbe. De most a kihelyezett szakembereknél kezd jelentkezni egy veszély, mégpedig az, hogy a termelőszövetkezeteink kezdenek spekulálni. Nem is spekulációs tevékenységnek lehet ezt nevezni, hanem inkább ilyen kereskedelmi dolognak. És most megkezdődött egy olyanjelenség, hogy a termelőszövetkezetek egymás után kezdenek Budapesten és különböző városokban standokat felállítani, és az árut nem az állam felé adják el, hanem a standok akarják értékesíteni. Ez nem volna olyan nagy probléma, ha az állammal szembeni kötelezettségét teljesítené. És azon felüli mennyiséget adná el. De nem így néz ki. Egy példát szeretnék megemlíteni. Az egyik termelőszövetkezetünkben jég verte el, [sic!] és nem volt biztosítva a szövetkezet. Végigsírták a megye vezető szerveit, hogy segítsük meg ezt a szövetkezetet. Kaptunk is 850 000 Ft-ot a biztosítótól, amit nem kell visszafizetni. Sikerült kicsikarnunk 150 ezer forintot, és odaadtuk a tsz-nek, hogy a hangulatotjavítsuk. Tegnapelőtt bejött hozzám az elnök és a párttitkár, és mondják, hogy őket a jég elverte, és Miskolcon felállítanak egy standot, és az almát nem adják az államnak, hanem elviszik Miskolcra, és ott drágábban el tudják adni. Mondtam neki, elvtárs, nagyon Örülök, hogy bejött, egyetértek vele, hogy standot nyissanak, és vigyék el az almát, de egyről ne feledkezzenek el. Mi adtunk maguknak egyszer 750 ezer, egyszer 150 ezer Ft-ot, az összesen 900 ezer forint. Maga vigye a standra az almát, mi meg visszavesszük a pénzt. Hát ez így nem lesz jó! Ezt maga hogy 786