A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)
lehet, hogy lejjebb kell engednünk az igényből most, egy kicsit átmenetileg. Úgyhogy én most rátérek a fő kérdésre. Nekem az a véleményem, hogy tovább kell menni, és ugyanúgy nagy lépést kell előretennünk, mint két évvel ezelőtt tettünk és tavaly És úgy, ahogy itt a betű mondja, hogy lényegében a tömeges szervezést be kell fejezni, most, ezen a télen. Nekem ez a szent meggyőződésem. Holdak megkötése nélkül. Megmondom én, ugyanezt szeretném más módon kifejezni. Mi kell? Én nem ajánlom, hogy vegyük be a szövegbe, de úgy gondolom, hogy minden embernek van valami elképzelése, én például úgy képzelem el: most azt mondjuk, hogy van valami 74 vagy 75% állami gazdaság, termelőszövetkezet. Ezt nevezzük mi következetesen szocialista résznek. Mennyi kellene, hogy legyen, hogy mi azt mondhassuk, hogy több ilyen lépésre nincs szükség? Az én véleményem szerint kell 85-87%. Úgy értem, állami gazdaság és tsz együtt, következetesen szocialista. De ez nem elegendő. Megmondom, erre az idei lépésre ez nem elegendő. Nekem az a véleményem, hogy csináljunk fordított sorrendet. Eleve határozzuk meg, hogy ott, ahol a szőlőkultúra dominál, egyéni parasztok kezében van, ott nem tudunk mi semmit se csinálni a termeléssel. Ott van ugye az a 40 éves tőke, szűk sorral, alig lehet ott valamit csinálni. De azért lehet szövetkezet. Mondjuk azt, hogy alakítson szakcsoportot. Aztán tényleg, ahol vannak olyan istenverte szikek, meg mocsarak, meg sivóhomok, meg nem tudom én mi, én azt mondom, hogy csináljon itt magának l-es típust. Csináljon, de valamit csináljon a Jézus áldja meg őt, mert én azt mondom, hogy a keresztvizet azt mindegyikre hintsük rá. Még akkor is, ha nem következetesen szocialista. Ezt kell csinálni, mert, ha ezt nem csináljuk, hanem például megelégszünk, hogy elérünk 80, 85, vagy talán 88%-ot, ilyen következetes szervezéssel, a többivel még semmi nincs. Mégis az a neve, [sic!] hogy az ország egy jelentős területén egyéni gazdálkodás folyik továbbra is. És ez még országosan elviselhető volna, de helyileg ez egészen másképp néz ki. Hát lesznek harmada megyék, meg fél járás, meg egész járás ilyen módon, ahol tovább folyik az egyéni gazdálkodás. Hát annak a megyének is van közvéleménye és közhangulata. Hogy tudom én ott azt mondani, hogy lényegében befejeztük. Mert ezt akarjuk mondani. És vannak elvtársak, akik azt mondják, hogy a cseheknél is tulajdonképpen csak 85% az igazi, meg a románoknál is, talán még kevesebb, és mégis azt mondják, hogy szocialista. Én ezt nem tudom ellenőrizni. De én azt mondom, hogy ha a mi Központi Bizottságunk egyszer azt mondja, hogy a magyar mezőgazdaság szocialista, az 85%-nál több legyen, az összes típusokat együttvéve. És ezért én minden számkorlátok nélkül azt mondanám, teljesen egybehangzóan Fehér elvtárssal, hogy az arra alkalmas földekből csináljunk tsz-t, de a korlátot ne itt rakjuk le, a 7-800 000 holdnál, hanem fordítva, a szőlőknél rakjuk le, úgyhogy az ne legyen tsz — mondjuk, hogy az most nem cél —, hanem csak legyen szakcsoport. A sivóhomoknál tegyünk le egy korlátot, hogy ne legyen termelőszövetkezet, de ha lehet, legyen l-es típus. És akkor azt mondják nekünk, hogy nem igazi tsz, ez csak ilyen, gépet se kap. Hát így hová megyünk? Hát csak eddig? Hát hiszen az is a neve, nem következetesen szocialista. De a formájában mégiscsak valami köze van a szocializmushoz. Nem következetesen szocialista, lehet, hogy még csak nem is a szocialista dominál abban az l-esben, ami csak még most születik, vagy abba a szakcsoportban, de lehet azt jól is csinálni. De akkor is — én azt hiszem — így kell ezt nekünk körülbelül elhatározni. 779