A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

elvtársnője — nem tudok rá jelzőt találni, párttag — visszaélt azzal, hogy Münnich elvtárs az elnöke a bizottságnak, ő nem tudta, hogy a PTO nem akarja, bevitte a javaslatot a kormányhoz, hogy ne egy országos bizottsága legyen, hanem minden megyében és másutt, és legyenek instruktorok, gépkocsik, szervezet, meg kongresszus és tömegszervezet legyen. Minek ez? Egy-két ilyen akarnoknak kell az ilyesmi, a népnek erre nincs szüksége, attól az ifjúságvédelem nem lesz jobb. Pl. a Magyar-Szoyjet Társaságnál nem tudom, nem lett volna-e helyesebb egy komoly országos testületet csinálni, amelyik ezt reprezentálja, a nép felé minden vonalon és mindenhol kell ápolnunk a magyar-szovjet barátságot. Itt van a nőmozgalom. Egészséges, jó, és én azt hiszem, hogy az ellenforradalom retrográd akciói után elkerülhetetlenül kellett. Ez komoly országos nőmozgalom kell hogy legyen, amely behozza azt a veszteséget, ami itt jelentkezett, mert a nőket mindenhonnan kidobálták, és csak egy kis részük került vissza. De hogy távolabbi perspektívában vajon ez így hasznos-e, vagy más formában, azt hiszem, meg kell vizsgálni. Lehet, hogy nekünk jó egy reprezentatív, komoly országos nőszervezet, amelyiknek van lapja vagy fóruma, lefele és kifele szóló, és lehet, hogy nem kell alsó szervezet. Az egyszerű állampolgárra gondoljunk, eszerint ha ő igényt tart arra, hogy becsületes embernek tartsák — és nem kevés az ilyen állampolgárok száma —, akkor, ha igen fejlett, akkor párttagnak kell lennie, de ha rokonszenvezőről van szó, annak szakszervezeti tagnak kell lennie, a békebizottságban is kell valakinek lenni, a Magyar-Szovjet Társaságban ha valaki nincs bent, akkor nehezen lehet becsületes, haladó állampolgár és így tovább. És még ha nő is az illető, akkor a nőmozgalomban is ott kell ülnie, ha fiatal, akkor még az ifiknél is, tessék ezt elgondolni. Nálunk megint vannak olyan szimptómák, hogy ugyanaz a harminc ember négyféle elnevezés alatt találkozik egymással egy héten belül, és négyféle testület nevében hozza egyazon határozatait. Azt hiszem, meg kell nekünk vizsgálni ezt a kérdést elvileg — legalábbis a perspektívát illetőleg —, mert ez így van nemcsak lent, hanem fönt is. Bár ott egyéb oka is van, ez a szűklátókörűség az emberek megítélésében. Tényleg minek kell az, hogy ötszáz emberünk van, akik minimum hét testületben országos vezetők. Ennek egyéb oka is van. Néhány ember szeret szerepelni, azt hiszi, hogy szegényebb lesz, ha hat testület helyett csak kettőben tényező, és közben nem tudnak a népünk fiai felkerülni. (Közbeszólás: a pártszervezeteknek kell őket segíteni és nem fordítva.) Ezek bizonyos kiújulásai egy korábbi, nem jó társadalmi munkamódszernek. Nem akartam mindenféle dolgokat felvetni a mai referátumomban, mert nagyon messze jutottunk volna, de ezeket azért sorolom mégis most pótlólag fel, mert itt felmerült, hogy nálunk minden jól megy. Hát azért nemcsak hogy nem minden megy jól, hanem negatív dolgok is jelentkeznek és erősödnek már lassan. Ezek bizonyos konszolidációs termékek, de nagyon rossz hatással járhatnak. Pl. itt van a mi bonyolult társadalmi mechanizmusunk, ez pl. mit eredményez? Itt volt a decemberi tsz-határozat. Elhatároztuk, hogy valami három központi helyen kell ezt tüzetesen megvitatni a Központi Bizottságon kívül.

90 Azt hiszem, az FM aktívájáról volt szó, a SZOVOSZ aktívájáról és a Szövetkezeti Tanácsról. Ehhez jött negyedikként a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, ahol szintén nem volt káros, hogy politikai kérdésként szóba került. Aztán míg mi közben Moszkvában ülünk,

91 kapjuk a lapokat, nézegetjük őket, látjuk, hogy a Nőbizottság is, és aztán még legalább húsz központi szerv megtárgyalta, de hogy megtárgyalja, az még csak hagyján, de mindjárt sajtóba is teszik, és a szerencsétlen olvasó hatszor-tízszer 71