A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

a tsz-parasztok háztáji gazdaságaiban több mint kétmillió darab disznó áll az ólban. Teljes élességgel kell felvetnünk, hogy ha a jövő évi sertésfelvásárlási tervben a háztáji gazdaságokra eső 4-500 000 darab hízott disznót nem tudjuk megkapni, felborul az egész húsellátási helyzet, a húsexport, sőt az eddigieken felül hatalmas húsmennyiségeket kellene behozni. A disznó pedig megvan, ott van a háztájiban, csak megfelelő szervezőmunkával, az eddigi szerződéses konstrukció megfelelő módosításával — melyet a Gazdasági Bizottság e heti határozatával

18 végre is hajtott — feltétlenül meg kell kapnunk onnét ezt a mennyiséget. Ehhez az kell, hogy az apparátus és a tsz-vezetők egy részében még meglevő nagyon erős ellenállást, értetlenséget most már erélyes fellépéssel, haladéktalanul felszámoljuk. Megértessük, hogy ha ezt a 4-500 000 darab disznót a háztájiból meg akarjuk kapni: az nem a „szocializmus ellen való vétek", hanem éppen a szocializmus, a népgazdaság érdekeinek feltétlen kielégítéséhez szükséges, múlhatatlan, elemi intézkedés! Megértessük, hogy ennél és más egyéb átmeneti intézkedéseknél nem a vágyainkból, ideális elképzelésekből, hanem a realitásból kell kiindulnunk. Azért szorulunk rá ezekre az átmeneti intézkedésekre, mert ma még nincs meg, és jó darabig nem is lesz meg az a sok-sok milliárd forintunk, illetve anyagi eszközünk, amellyel a közös fíaztatókat, süldőszállásokat, tehén- és növendékférőhelyeket, valamint baromfiférőhelyeket olyan ütemben felépíthetnénk, ahogyan szeretnénk. Éppen ezért ne szakadjunk el a valóságtól: a közös állatállomány erőinkhez mérten történő kialakításának fő feladata mellett törődjünk a tsz-parasztok háztáji állatállományának alakulásával, használjuk ki a tsz-tagok birtokában levő ólakat, tanyákat, a közösség, a népgazdaság érdekében: szerződjünk velük — elsősorban a tsz-en keresztül — sertéshizlalásra, borjú felnevelésére, liba, kacsa hizlalására stb. Vegyük igénybe erre a célra— szerződéses hizlalás és nevelés útján — a tsz-parasztok takarmánykészletét. Sőt, szükség esetén — amennyiben a tsz rendelkezik takarmányfelesleggel — a leszerződött jószág egy részének sikeresebb felhizlalása érdekében hivatalos áron a közösből adjon el bizonyos mennyiségű takarmányt is az erre rászoruló, a közös munkában egyébként rendesen részt vevő tagjainak. Emellett vagy ezt megelőzően mindaddig, míg a közösben elegendő süldőszállás, baromfiférőhely nem lesz: a tsz-vezetőség bátran végeztessen hogy úgy mondjam „bérhizlalást" azokkal a tagokkal, akiknek erre alkalmas óljuk van, munkaegységre (vagy más elszámolással) tsz-takarmányra, s a meghizlalt jószágok a termelőszövetkezeté. Jó néhány szövetkezetben már az idén csinálják ezt, jó eredménnyel. Végezetül, még két dologra szeretnék rámutatni. Az egyik: a politikai öntudat állandó fejlesztésére a termelőszövetkezetek tagsága körében. A szövetkezeti öntudat szüntelen erősítése az ingadozások leküzdése, a munkafegyelem állandó javítása, mindez a rendszeres politikai munka feladata, a tsz-ékben folyó pártmunka,

19 a termelőszövetkezeti pártszervezetek legfontosabb feladata. Ezt egészíti ki és támasztja alá az anyagi érdekeltséget fokozó, a munkaegységrendszert továbbfejlesztő különféle munkaszervezési és elosztási módszerek kiterjedt alkalmazása. Ennek elemzésével nem kívánok most bővebben foglalkozni, csupán arra hívom fel a figyelmet: óvakodni kell mind az anyagi érdekeltség elvének, mind a dolgozó tömegek politikai öntudata fokozása mindennapos feladata lebecsülésétől. E két 753