A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

csak rendkívüli lehet. Ennek alapján arra a következtetésre kell jutnunk — ezt nem tanakodtuk sehol sem meg, még a mi küldöttségünkben sem —, hogy Kíná­ban nagy belső nehézségek vannak, amelyekhez sajnos az ellenséges célzások jó irányba tapogatnak. Bizonyos feszültség fenntartása kell szerintük, mert amíg az van, addig lehet éhező embereknek akármit mondani. Hazafiak azok a kínaiak, akik tényleg élnek, halnak, küzdenek a hazájukért, lerázták az imperialistákat. És ha azoknak azt mondják, hogy „tűz" az amerikai imperialistákra — mint most a partmenti ütegeknek 46 —, azok tűzbe mennek. Ismert, vagy nem ismert dolog — ezt nem lehet felelősen állítani —, nagyon hátrányos következményekkel járt a kommuna Kínában, és komoly bajok vannak ennek következtében. Gazdasági és egyéb bajok. Nyilvánvaló tehát, hogy a belső helyzetben kell az okot keresni. Meg kell jegyezni, hogy ezekben a kérdésekben, amikről mi vitatkoztunk Bu­karestben, a kínaiak is vitatkoztak egymással. Mi korábban kaptunk egy tájékoz­tatást a Központi Bizottság egy csoportjával, Peng Tu-huaj marsall leváltásával kapcsolatban. 47 Emlékeznek az elvtársak erre a vitára. Azt hiszem, ismerik, vagy nagyjából ismerik az anyagot. Ott kb. ilyenfajta nézeteltérésekről volt szó, hogy nem szabad a kommunákat erőltetni, meg nincs hús a piacon. Tehát kb. arról, amiről mi itt vitatkoztunk, a kínaiak egymás között is vitatkoztak. Ez volt a had­sereg főparancsnoka, onnan leváltották, központi bizottsági tag volt, annak meg­maradt. És ahogy az ott a vitában szóba került — a vitában is szóba került —, hogy ők egymás között is vitatkoztak, az történt a jelen esetben, hogy úgy a középkorban a fejedelmek az ellenfeleiket kolostorba szokták küldeni, ha nem ütik le a nyakát, és jelen esetben modern kolostorról van szó, mert elküldték három évre pártisko­lára ezt a szóban forgó marsallt. Ezt csak azért említem, mert nyilvánvalóan a belső helyzetben rejlik a magyarázat. Ezt én csak a saját felelősségemre merem állítani, de a tünetek olyanok, mint egy ilyen nagy sikereket elért, nagy győzelmet aratott pártnál a győzelem időszaká­ban, amikor már sok és nagy nehézséget leküzdött, szokott jelentkezni. És ezek feltűnően hasonlítanak a személyi kultusz, a dogmatizmus, a szektarianizmus és a nacionalizmus bizonyos elemeihez. Azt is meg kell említenem, hogy nagy vitakérdés volt az indiai-kínai határvi­ta. 48 Mindannyian elítéltük a kínaiak álláspontját ott magunk között. Először is tisztáztuk a kérdést, és megállapítottuk, hogy ez a kínai-indiai határvita nemzeti kérdés. Ebből a kínai elvtársak erőnek erejével osztálykérdést akarnak csinálni, és a kettőt nem lehet összetéveszteni: a nemzeti kérdést és az osztálykérdést. És mi nem fogadhatjuk el, hogy ha a kínaiaknak van ilyen követelése, azt mi kötelesek vagyunk osztály alapon támogatni. Ez nem osztály kérdés, hanem nemzeti kérdés még akkor is, ha Indiában a burzsoázia van hatalmon. Ha mi nem tartanánk fenn azt a megkülönböztetést, hogy mi az osztálykérdés és mi a nemzeti kérdés — ez aztán ott már szóba került —, és elkezdenénk egymás között vitatkozni, hogy a szomszédnál nincs-e egy olyan darab föld, amelyik inkább ide kívánkozna, akkor legelőször mi egymással kezdenénk háborúskodni. És nyilvánvaló, hogy ha osztály­szempontból nézzük ezt, nekünk ezeket a határkérdéseket félre kell tenni, és arra kell törekedni, hogy a szocializmus- és a kommunizmusban gyökeret verjen és megerősödjön azokon a területeken; [sic!] és az mindenféle nemzetiségi és minden egyéb határkérdést megold. És mint nemzeti kérdés sem szerencsés ez a határvita, mert már a történelemkönyveket is végigbogarászták — már valami tízezer éve 734

Next

/
Thumbnails
Contents