A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

még mindenkivel ellentétben voltak, ezen az ülésen az SZKP-val, és végül a másik tanácskozás végén — ezt most kénytelen vagyok ide rántani az érthetőség miatt — a 11 pártnak, csak a 11 pártnak - átadtak egy nyilatkozatot, amit én utólag átolvastam — ott nem tudtam megnézni csak az első oldalt, meg oroszul is volt írva, nem nagyon igazodtam el rajta —, tüzetesen átolvastam, többször le van írva, hogy az SZKP és a Kínai Kommunista Párt közt testvéri viszony van. De jó sokszor, végig az egész szövegen, végig, vagy tízszer, hogy Hruscsov letért a leninizmus útjáról. Pekingben még június 6-án az összes testvérpárttal volt nézeteltérésük, június 22-én Bukarestben csak egy párttal: az SZKP-vel és egy nappal később már csak a Hruscsowal volt nézeteltérésük. Ez világosan követhető volt. Ezt egyébként a harcmodor miatt említem meg. Mi egyébként deklaráltuk, amit kérjük, hogy a Központi Bizottság hagyjon jóvá, nem kell ezt külön szövegeznünk, véleményünk szerint a háború elkerülhető, véleményünk szerint a kommunista pártok kötelessége — ha csak egy százaléknyi lehetőség is volna — 100%-ig harcolni a háború elkerüléséért — ez minden kommunista pártnak kötelessége —, a békés egymás mellett élés fenntartásáért. Megmondtuk, hogy ez a politika a szocializmus építésének megfelel, az imperialisták krízisére vezet, olyasmire, ami most látható, aztán ha a hidegháborút sikerül szétvernünk, akkor nagyon mély politikai és gazdasági krízis következik be az imperializmus fő országaiban. Az 1957-es nyilatkozat alapján állunk, az SZKP vonalát helyeseljük — mert azért ők egész pénteken így vitatkoztak, s ezt meg kellett mondanunk — a Kínai Kommunista Párt vonala helytelen ezekben a kérdésekben, a módszereik elítélendők. Semmi szín alatt nem tűrhetők el. Ezt ott kijelentettük, hivatalosan. Megmondtuk, hogy a nyilatkozat mellett vagyunk, továbbá, hogy hívjuk össze a testvérpártokat, valamennyi testvérpártot egy új értekezletre, ahol majd az egész nemzetközi helyzetet fogjuk elemezni. Na most a 49 párt küldötteinek tanácskozásáról: ez lényegében ugyanúgy ment végbe, mint az előző. Végső fokon kivétel nélkül minden párt a kínaiak eme tézisei ellen és az általuk alkalmazott módszerek ellen lépett fel, s hitet tett az 1957-es nyilatkozat mellett, a politika mellett, ahogy az realizálódott, és a legváltozatosabb módon bizonyították tényekkel, adatokkal, a saját harcukból, a saját országukból vett példákkal, hogy ez egy helyes vonal. S hogy ezt félreérteni nem lehet, hogy ott mi van mondva. Nagyon érdekes volt annyiból, hogy mindenki kifejtette a véleményét. A táboron belül ott tíz párt nem szólalt fel. Mi elhatároztuk, hogy nem szólalunk fel. Ne befolyásoljuk a többit, és az SZKP is legutolsónak szólalt fel. Tehát ez úgy ment, elvtársak, miután egy vagy két párt nem kért már szót, de már annyira hasonlított az állásfoglalás a végén, hogy ezek az északiak — vagy négy párt — megbízták Pessit,

39 hogy az ő nevükben jelentse ki, hogy a vonallal egyetértenek, a békéért harcolni kell, a kínaiak álláspontját elítélik, módszereiket szintén. Senki a szocialista országok pártjai közül nem szólalt fel. A vita közepe táján a kínai küldöttség felszólalt. Kifejtette az álláspontját. Mi közülünk még akkor sem senki. Csak a legvégén az SZKP Tehát semmiféle befolyásolás, nyomás, ösztönzés vagy mi, hogy mihez csatlakozzanak, az előző napi vita részt vevői részéről nem volt. Ők felálltak és elmondták, amit akartak, egyébként a legnagyobb részét annak szánták, hogy egyes elvtársak kifogásolják, ami Pekingben történt. De mindenki kifogásolta. Aki csak ott szólt, az a negyven valahány, mind. Azt mondják, hogy „egyes elvtársak" és „azok nem ismerik, hogy ott mi történt". Mert ott az történt, hogy volt egy szöveg, 728