A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

zottak, és Fock elvtárs jogos kritikaként vetette fel felénk, hogy a gyártmány-szakosítás területén a kohó és gépipar nem tett meg mindent annak érdekében, hogy egy sor olyan gyártmányról mondjon le, amelynek a gyártása idehaza nem kívánatos, vagy egyáltalán nem tartjuk népgazdasági szempontból fontosnak. Éppen ezért az építőipar részére szükséges gépek gyártását én megvizsgálandónak tartom, ezzel külön illetékes állami szervnek foglalkoznia kell. Ami a szerelvények ellátását illeti, ott bejelenthetem, hogy az első két évtől eltérően már 1963-ban úgy a hazai, mint az export igényeket is együtt ki tudjuk elégíteni. 1961-ben és 1962-ben a beruházások elhúzódása folytán itt még bizonyos nehézségekkel kell számolni. Az ipartelepítési előterjesztéssel kapcsolatban szintén egyetértek, egy pár általunk vélt és érzett problémára szeretném a Központi Bizottság figyelmét felhívni. Ezen a területen a kohó- és gépipar — ha nem is tett meg mindent —, de úgy érezzük, hogy egy sor helyen kezdeményeztük az ipar vidéki kitelepítésével kapcsolatban. Sajnos, nem minden szerv által találtunk a legnagyobb megértésre, nagyon sok szubjektivizmust, helyi érdekeket kell leküzdeni, ami egyáltalán nincs összefüggésben ezzel a nagy feladattal, amelyet a párt és a kormány feltétlenül [az] ezen a területen illetékesektől elvár. Itt egy felsorolást szeretnék megemlíteni: Kecskemétre az ötéves terv során — amire úgy néz ki, hogy a beruházásunk is meglesz, ha a beruházási tervek nem lesznek módosítva, remélem, hogy ilyen szempontból nem lesznek — egy malomgépgyárat tervezünk, Esztergomban már egy relégyárunk működik, Szekszárdon megépítjük a beígért mérőműszergyárat, amely a választási agitációban hangzott el, Fájton — Veszprém mellett — a rádiókábelgyár már működik, még nincs teljesen befejezve, Diósgyőrbe a salakgyártást koncentráljuk, Kaposváron már mozgunk, bizonyos kezdeményezés van, Pápára is egy ilyen nagy ruharaktárba üzemet telepítünk ki, Kecskemétről elvisszük Sashalomra a reszelőgyárat,

22 hajtóműgyár kerül Egerbe, a munkák megindultak, és sorolhatnám tovább ezeket a kezdeményezéseket, amelyeket a kohó- és gépipar a vidéki ipartelepítésével kapcsolatban az elmúlt évek során eszközölt. Nagyobb probléma, ami akadályozza ezeknek a vidéki üzemeknek a beindítását és időbeni befejezését, a meglévő súlyos lakásprobléma. Nagyon nehéz szakembereket Budapestről letelepíteni és leküldeni, hogyha nem tudunk neki és családjának megfelelő lakást biztosítani. Nehezen képzelhető el egy gépipari vállalat vagy üzem, hogy ha innen az illetékes szakembereknek sem tudunk lakást biztosítani, nagyon nehéz ezeknek az üzemeknek a beindítása és az illetékes szakmunkák betanítása. A másik problémánk, hogy a beruházások eléggé elhúzódnak. Valahogy ezekkel a beruházásokkal úgy állunk, hogy először, amit már megkezdtünk, nagyon helyesen arra fordítsuk az összegeket, a rendelkezésünkre álló beruházási kereteket, és ami megmarad, esetleg utána adunk ezekre a célokra. Úgy gondolom, hogy ezzel a kérdéssel minden szerv részéről — gondolok elsősorban a kohó- és gépiparra — sokkal komolyabban kell foglalkozni, és azt a nagy problémát, ami e körül van és nap mint nap jelentkező igényt minél előbb rendbe tudjuk hozni. Egy komoly problémát szeretnék ezzel kapcsolatban felhozni, ahol nincs egyetértés, és azért mondom el itt a Központi Bizottság előtt, hogy szeretnék ezzel kapcsolatban tanácsot kapni. Látunk lehetőséget arra, hogy azok a tanácsi vállalatok, ahol nem helyi igényeket elégítenek ki, hanem országos szükségletre gyártanak, hogy ezeket a tanácsi vállalatokat megkapnánk. Nem gondolok olyan 667